A szocik szerint Magyarországon mindenki hülye

A Kádári-kori fosszília, a Magyar Szocialista Párt volt politikusa, Csintalan Sándor megint lehülyézte a magyarokat Magyar Hang nevű kormányellenes „műhely” podcastos sorozatában, a Kötöttfogásban, amit az interneten futtatnak.

„Na, jó napot, magyarok! Már nagyon hiányoztak!” – kezdte a műsort Csintalan, majd gyorsan a tárgyra tért. Elmondta, hogy a mai műsor „isteni” lesz, „mert a hülyék országában események vannak”.

Csintalan Sándor lehülyézte már a magyarokat, amikor nemrég azt próbálta megfejteni, hogy miért magas és töretlen az Orbán-kormány támogatottsága immár 2010 óta. „Sok szempontból megfejthetetlen a rendszer támogatottsága, vagy legalábbis számomra időnként érthetetlen. Egy picit egyszerűbben látom a világot az elmúlt száz év alapján, különös tekintettel arra, hogy az én nemzedékem most a leghülyébb ebben az országban.”

A ma 68 éves expolitikus az 1990-es évek magyarországi olajbotrányaiban vaskosan érintett „kijáró ember” volt, a baloldali kormányok idején az egyik legbefolyásosabb figurája és manipulátora volt a közéletnek. Különböző műsoraiban folyton szidta a polgári-nemzeti oldalt és a jobboldali politikusokat, mígnem 2007 decemberében négy támadó vasrudakkal óbudai háza garázsában összeverte. A támadást később a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára. A megveretés előzménye Simón Peresz izraeli államfő beszédéhez köthető, amelyben azt mondta, hogy Izrael fölvásárolja többek között Magyarországot is.] Csintalan a műsorában nem ismerte el a beszéd hitelességét, nácinak nevezte a szöveget fordító Hering József újságírót. Csintalan a műsorában bejelentette, hogy a Hősök terén megeszi a cipőjét és kiherélteti magát, ha Peresz tényleg ezt mondta. Noha igazolást nyert, hogy az izraeli elnök valóban ezzel kérkedett, Csintalan a megveretése után is azt nyilatkozta, hogy kételkedik a kijelentésben, cipőevő és öncsonkító ígéretét természetesen nem tartotta be.

A Magyar Hang kedvelt megmondóembere azóta is a magyarországi balliberális politikai szélhámosság egyik fenegyereke.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Trianon: emlékezés Csíkszeredában, könyvbemutató Nagyváradon

Következő hír

Nem szabad feladni célként a magyar autonómiát

Related Posts
Total
0
Megosztás