Kihirdette ma Klaus Iohannis román államfő a különnyugdíjakat szabályozó törvényt, ami semmi lényegi változást nem hoz az arcátlan luxusjuttatások elvárt csökkentése terén. Ezeket a nyugdíjakat úgy fizeti ki az állam a kiváltságosoknak, hogy nem kontribúció-alapon számítják ki őket.
A képviselőház október 16-án fogadta el döntő házként a jogszabály alkotmánybírásági határozathoz igazított szövegváltozatát. A módosított törvény szerint a legkevesebb 25 éves szolgálati idővel rendelkező bírák, ügyészek és alkotmánybírák nyugdíjkorhatára 60 év. Luxusnyugdíjuk a nyugdíjazásuk előtti 48 hónapban kapott bruttó fizetésük és bérpótlékaik átlagának a 80 százaléka, és úgymond nem lehet nagyobb az adott munkakörben kapott utolsó fizetésük nettó összegénél.
A jogszabály szerint a nyugdíjkorhatárt elért bírák, ügyészek, alkotmánybírák, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái, illetve a 221-es törvény hatálya alá tartozó jogi szakszemélyzet tagjai akkor jogosultak szolgálati nyugdíjra, ha legkevesebb 20 éven át töltötték be a felsorolt funkciók valamelyikét. A nyugdíj összege a 25 évből hiányzó szolgálati évek számával egyenlő százalékkal csökken.
Azok a személyek, akik kitöltötték a 25 év szolgálati időt a felsorolt tisztségek valamelyikében, akkor is jogosultak a szolgálati nyugdíjra, ha nyugdíjba vonulásukkor más területen dolgoznak. Ebben az esetben a szolgálati nyugdíjuk egy hasonló tisztségben, hasonló rangban és hasonló szolgálati idővel rendelkező bíró vagy ügyész utolsó 48 havi bruttó jövedelme átlagának a 80 százaléka. Ebben az esetben csak azok a bírák és ügyészek jogosultak szolgálati nyugdíjra, akiket önhibájukon kívül mentettek fel tisztségükből.
A törvény korábbi változatát a legfelsőbb bíróság júniusban támadta meg az alkotmánybíróságon, az alkotmánybírák pedig augusztusban egyes előírásait alaptörvénybe ütközőnek nyilvánították.
Közben a román sajtó arról ír, hogy a romániai taláros bűnszövetkezet („mafia robelor”) elképesztő lukakat képes ütni évek óta az állami költségvetésen. Csak az elmúlt másfél évtizedben közel 23 ezer pert indítottak az állam ellen, tetemes béremeléseket, plusz juttatásokat követelve. Az igazságszolgálatási ördögi körön belül pedig mindig mindent megnyernek… egymásnak. Kiszámolták, hogy már egymilliárd eurót irányítottak így át az adófizetők pénzéből a saját zsebükbe, és még 3,2 milliárdot követelnek ezen eljárások során. Megírták: ebből az összegből már két autópályát lehetett volna építeni az ország egyik végéből a másikba. A politikai osztály pedig nemcsak tehetetlen a taláros maffiával szemben, hanem érdeke sem fűződik ahhoz, hogy megroppantsa ezt a korrupciós láncolatot.