Akiket a romániai adófizetők tartanak el

Rendkívül magas a munkanélküliség a romániai fiatalok körében: 2022 végén a 24 évnél fiatalabbak 22 százaléka nem dolgozott, ami az országos átlag négyszerese. De előfordulhat, hogy a matekkal is van némi baj – véli a Magyar Nemzet cikkírója.

A román Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2022 utolsó negyedévében 445 ezer fiatal munkanélkülit regisztráltak, ami több mint Nagyvárad, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Székelyudvarhely lakossága együttvéve. A jelenséget több okra vezetik vissza. Egyrészt a 15–24 év közöttiek jelentős része még tanul (már ha azt tanulásnak lehet nevezni, s nem csak iskolába járásnak), ezért nem is próbál elhelyezkedni a munkaerőpiacon. De akik dolgoznának, azok számára is nagy kihívás megfelelő állást találni, mivel a munkáltatók ódzkodnak a szakmai tapasztalattal nem rendelkezők alkalmazásától. A fiatal férfiak körében magasabb a munkanélküliség, mint az azonos korú nők esetében. Tavaly 1,021 millió 15 és 24 év közötti fiatal férfi élt Romániában, közülük csak 180 ezren rendelkeztek felsőfokú végzettséggel; a fennmaradók többsége még nem fejezte be a tanulmányait, 470 ezren pedig semmiféle képzésben nem vettek részt.

A 24 év alattiak körében a munkanélküliek aránya gyorsabban nő, mint más korcsoportok esetében, és ez további aggodalmakat gerjeszt. Néhány éven belül ugyanis elkezdődik a Ceaușescu-érában bevezetett abortusztilalom nyomán születettek – az úgynevezett dekrétnemzedék, az utolsó nagy létszámú generáció – nyugdíjba vonulása, ami előreláthatólag súlyos hiányt idéz majd elő a munkaerőpiacon. A fiatal munkanélküliek álláshoz jutása jelenleg átlagosan tíz hónapot vesz igénybe, de a keresés időtartama egyre inkább kitolódik.

Idén februárban 5,5 százalékos munkanélküliségi rátát mértek Romániában. A 15 és 74 év közötti munkanélküliek száma mintegy 459 ezer volt, A nők körében 0,4 százalékponttal alacsonyabb volt a munkanélküliség, mint a férfiaknál, az összlétszám 75,8 százaléka a 25 és 74 év közötti korosztályhoz tartozott.

A számok hitelességét azonban megkérdőjelezik egy közelmúltbeli tanulmány eredményei, amelyről a Ziarul Financiar című gazdasági lap adott hírt. A németországi Friedrich Ebert Alapítvány által megrendelt tanulmány készítői a délkelet-romániai Galac megye helyzetét tanulmányozva szűrtek le általános tanulságokat. Míg az INS adatai szerint a megyében 310 ezer munkaképes személy van, a hivatalos nyilvántartásban mindössze 150 ezer munkavállaló és tízezer munkanélküli szerepel. Ezzel a megyében mért munkanélküliségi ráta hat százalék, azaz kevéssel haladja meg az országos átlagot. A nyilvántartott állástalanok mintegy egytizede részesül munkanélküli-segélyben, a többség már kikerült az ellátásból.

A statisztikákban megjelenő további 150 ezer ember azonban „láthatatlan”. A tanulmány szerint egy részük kivándorolt, amit azonban a legutóbbi népszámlálás adatai nem tükröznek teljes mértékben. Nagyon sokan feketén dolgoznak, elsősorban a mezőgazdaságban és az építőiparban, ugyanakkor sokan családi kisvállalkozásokban tevékenykednek, de munkakönyv nélkül, így nem jelennek meg alkalmazottként. „Romániában létezik egy kiterjedt informális gazdaság, amely nem szerepel a statisztikákban, de ha összehasonlítjuk az életszínvonalat a hivatalos számokkal, létezése egyértelmű” – fogalmazott a lapnak a tanulmány egyik szerzője. Az „informális gazdaság” eufemisztikus megfogalmazás valójában feketegazdaságot jelent.

A szakemberek a megyei munkaerő-elosztó ügynökségek –  közönséges sóhivatalok sok jólfizetett közalkalmazottal – tevékenységének alacsony hatásfokát is kiemelik. Miközben a tanulmány szerzői 24, erős munkaerőhiánnyal küszködő szakmát azonosítottak, a galaci ügynökség mindössze 14 szakmában nyújt képzési lehetőséget, közöttük egyetlen hiányszakma szerepel. Hasonló következtetésre jutottak a humán erőforrás fejlesztését célzó, uniós pénzekből futtatott programok terén is. Az egész tevékenységi területet a felületesen megszervezett képzések, a haszontalan pénzszórás jellemzi, miközben Romániának közel ötmilliárd euró áll rendelkezésére az említett programok finanszírozására.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Megkezdődtek 14. Kolozsvári Magyar Napok

Következő hír

A Zelenszkij-féle Ukrajna „legálisan” magyarellenes!

Related Posts
Total
0
Megosztás