Állatvédelemnek álcázott magyarellenesség? – Ügyészségi vizsgálat Székelyudvarhely címere miatt

A legfőbb ügyészség nyomozást indított a város címerének ügyében. Azt vizsgálják, hogy állatkínzásra bujt-e fel a székely város címerében található karrdal átszúrt medvefej.

A legfőbb ügyészség átiratában értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy eljárást kezdeményeztek Székelyudvarhely címerével kapcsolatban, amelyet az önkormányzat döntése után tavaly központilag is elfogadtak – jelentette be Gálfi Árpád polgármester.

Az elöljáró elmondta, a nyomozás tárgyát az képezi, hogy felmerült a gyanú, miszerint állatok ellen elkövetett bűncselekményre bujt fel a címeren szereplő, lehunyt szemű medvefej, amelyet egy kard szúr át. „Állatok ellen elkövetett kegyetlenség bűncselekményére bujt fel a behunyt szemű medvefejet átszúró ezüstszínű penge” – fogalmaz átiratában az ügyészség, de hogy ez nem a vádhatóság fejéből pattant ki, az egyértelmű. Valaki(k) feljelentése áll az ügy mögött.

A helyi sajtó beszámolójából kiderül, hogy a hatóság elrendelte a szimbólum elfogadásával kapcsolatos minden dokumentáció átadását, aminek a hivatal eleget fog tenni. Ugyanakkor Gálfi megjegyezte, Székelyudvarhely történelmi címere nem lehet egy ilyen vizsgálat tárgya.

A város címere kék mezőben egy kardot markoló ezüstpáncélos kart jelenít meg, a kardon aranykorona, szív és egy medvefej látható, vitézséget és bátorságot sugall. A címer sarkait arany csillag és ezüst tölgyfalevél díszíti, a város egykori címerének elemei.

A város még 2016-ban indította el az illetékes minisztériumnál Székelyudvarhely történelmi címerének hivatalos elfogadási folyamatát. A jelképet tavaly augusztusban hivatalosította a kormány.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az agresszív sofőrök szigorú büntetésre számíthatnak ezentúl

Következő hír

Brüsszelben figyelmen kívül hagyják a szólásszabadságot Európában fenyegető legfontosabb veszélyeket

Related Posts
Total
0
Megosztás