Az agresszív sofőrök szigorú büntetésre számíthatnak ezentúl

A román kormány csütörtökön a közlekedési szabályok szigorításáról fogadott el rendeletet, amelynek alapján ezentúl a vezetői jog felfüggesztésével büntethetik az erőszakos járművezetőket.

A rendelet bevezeti a KRESZ-be, és kihágásnak minősíti az „agresszív vezetés” fogalmát. Ezt az a járművezető követi el, aki másik járművet veszélyesen megközelítve, indokolatlan fékezéssel vagy más módon próbálja megfélemlíteni (leszorítani) annak vezetőjét, villogással, dudálással követeli, hogy az előtte haladó szabadítsa fel a sávot, a forgalmi sávok között cikázik, a kerekeket pörgetve indul, kétkerekű járművet egy keréken vezet, szándékosan megcsúsztatja a jármű kerekeit, kézifék berántásával fordítja vissza járművét, vagy a környezetét zavaró módon, hangosan „túráztatja” a motort.

Az agresszív vezetést a második szabálysértési kategóriába sorolja a román KRESZ, vagyis ezért nemcsak 580–725 lejes pénzbírság jár, hanem 30 napra felfüggesztik a vezetői engedélyt is. Amennyiben az erőszakos vezetés anyagi kárral járó balesetet eredményez, a bírság 870–1160 lej közötti összegre emelkedik, a jogosítványt pedig 60 napra függesztik fel.

A rendelet súlyosabb (1305–2900 lejes) bírsággal bünteti és a vezetői jog 90 napos felfüggesztésével bünteti azokat, akik indokolatlan módon az autópálya leállósávjában közlekednek, és 120 napra növeli a jogosítványbevonás időtartamát azok esetében, akik az autópályán visszafordulnak vagy a forgalommal ellentétes irányban haladnak, tiltott helyen hajtanak át másik pályaszakaszra, vagy a tilos jelzés ellenére áthajtanak vasúti átjárón.

A gyorshajtás büntetésében új küszöböt vezetnek be: 120 napra bevonják a jogosítványát annak a sofőrnek, aki óránként több mint 70 kilométeres sebességgel lépi túl az adott szakaszon megengedett maximális sebességet. Eddig a 90 napos eltiltás volt a legsúlyosabb büntetés, amelyet az óránként 50 kilométernél nagyobb sebességtúllépés esetében szabnak ki.

Az elsőbbségadás elmulasztásáért és szabálytalan előzésért kirótt büntetés is szigorodott: az eddigi 30 nap helyett ezentúl 60 napra vonják be  a jogosítványt. „Véget kell vetni a vérontásnak a román utakon” – jelentette ki a tegnapi kormányülés után Lucian Bode belügyminiszter, aki szerint a KRESZ szigorításának egyik célja az országutak felelőtlenül vezető „fenegyerekeinek” a megfékezése.

Tavaly 1878-an vesztették életüket közúti balesetben a romániai utakon, 8 százalékkal többen, mint 2020-ban – emlékeztetett a belügyminiszter.

Az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset. Az egymillió lakosra jutó, 2020-ban bekövetkezett 85 halálos baleset több mint kétszerese az uniós átlagnak.

Ugyanakkor minden törvény annyit ér, amennyit sikerül betartani belőle. Teljességgel életszerűtlen például az ún. „agresszív vezetés” megtorlása, ugyanis az ilyesmit nemcsak tettenérni nehéz, de bizonyítani is. Az egyes büntetési tételek pedig folyamatosan növekedtek az elmúlt évek során, de ez semmilyen hatással nem volt a rosszabodó baleseti statisztikákra. A közlekedés ugyanis legalább annyira kultúra és viselkedés, mint szabályozás kérdése.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az amerikai elnök telefonon riogatja az ukránokat

Következő hír

Állatvédelemnek álcázott magyarellenesség? – Ügyészségi vizsgálat Székelyudvarhely címere miatt

Related Posts
Total
0
Megosztás