Bírák tüntettek az „igazságszolgáltatás függetlenségéért” Budapesten

A külföldi hírügynökségek szerint az utcai demonstrációt egyszerűen azért szervezték a talárosok, mert nem kapták meg a remélt béremeléseket, miközben bíróként nem fordulhatnak a nyilvánossághoz.

Akkor tudják a társadalom javát szolgálni, ha a bírói függetlenség és az egzisztenciális körülmények egyaránt rendben vannak – hangsúlyozták a tiltakozók. „A bírák alapvetően a tárgyalóteremben kell, hogy függetlenül mérlegeljenek, és a törvények teljes betartásával járjanak el mindenkor. Nem annyira az utcán van a helyünk. De vannak olyan idők, amikor ez az összefogás fontos és lehet, hogy ez most jött el” – nyilatkozta a Pécsi Ítélőtábla egyik bírója az Euronews-nak.

„Az igazságszolgáltatás nem csupán egy hatalmi ág, hanem az a pillér, amely biztosítja, hogy a társadalom igazságos és kiegyensúlyozott maradjon. Ha a bírói függetlenség megrendül, akkor minden állampolgár jogai veszélybe kerülhetnek” – fogalmazott beszédében a tüntetésen felszólaló Boros Katalin, a Magyar Bírói Egyesület, a bírók és igazságügyi dolgozók érdekképviseletével foglalkozó civil szervezet elnöke.

A felszólalók azokhoz is intéztek gondolatokat, akik távol maradtak a szombati utcai megmozdulástól. Köszler Ferenc nyugalmazott törvényszéki tanácselnök azt mondta, nem örül, hogy a 2700 bírónak csak egy része van jelen. „Az a bíró, aki fél, nem bíró többé. Idáig nem szabad eljutni” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy szerinte a Kúria elnökének a bírók mellett lenne a helye, ezért sajnálatát fejezte ki, amiért nem jött el a megmozdulásra. Mint mondta: szerinte a tiltakozás nem a bérekről szól, hanem jogállamiságról és bírói függetlenségről.

Az aHang nevű „civil egyesület” szervezésében ma országszerte vittek virágokat a bíróságok épülete elé szolidaritásból, többek között Miskolcon, Nyíregyházán, Orosházán, Pásztón, Tapolcán és Szegeden. Egyetlen, a mostaninál jóval kisebb tiltakozást már tartottak bírók: tavaly december 11-én, a kormány és az Országos Bírói Tanács megállapodása ellen.

A kormánypárti sajtó kurtán-furcsán így tálalta az eseményt: „Soros szervezetei és bukott baloldali miniszterek szervezték a bírói tüntetést.”

Total
0
Megosztás
Előző hír

Orbáni évértékelő – kinek tetszett, kinek nem

Következő hír

Egykor a világ leggazdagabb állama volt…

Related Posts
Total
0
Megosztás