Kétnapos rendezvényen ünnepelte létesítésének századik évfordulóját az elmúlt hétvégén a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Bár a kerek évforduló tavaly novemberben volt esedékes, akkor a járványügyi korlátozások miatt csak a közgyűlést és a szokásos díjátadót szervezték meg.
Pénteken Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el Guttman Mihálynak, az RMD örökös tiszteletbeli elnökének sírjánál, majd rövid séta indult Guttman Szabolcs műépítész vezetésével a belvárosban, érintve a piarista, a Szent Mihály- és a ferences templomot.
Szombat délelőtt tudományos ülésszakot szerveztek a református kollégium dísztermében, ahol tizenöt előadás vázolta fel az erdélyi magyar kórusmozgalom múltját és jelenét.
Kora délután az Alsóvárosi Református Egyházközség zsúfolásig megtelt templomában színvonalas kóruskoncerttel zárult a centenáriumi rendezvény, amelynek keretében hét erdélyi kórus kizárólag magyar szerzők műveit adta elő.
A kétnapos eseményről a legrészletesebb beszámolóval a kolozsvári Szabadság szolgált, itt olvasható: http://szabadsag.ro/-/centenariumat-unnepelte-a-romaniai-magyar-dalosszovets-1