Nagy Attilát, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) igazgatóját választotta a következő négy évre elnökév a Román Jégkorong-szövetség (FRHG). A csütörtökön Bukarestben megtartott közgyűlésen. Az előző, amúgy szabálytalanul megválasztott román elnök a támogatóival egyetemben tüntetőleg nem vett részt az eseményen. A hokiháború folytatódhat, a regátiak képtelenek beletörődni, hogy a magyar vezetésű erdélyi klubok jelentik a sportág létét.
A Román Jégkorong-szövetség (FRHG) csütörtöki küldöttgyűlésen 21 klub képviseltette magát, közülük 17-nek a szavazati jogát igazolta az ellenőrző testület. Nagy Attilát 12 szavazattal választották meg, ellenjelöltjére, Miklós Ervinre, a Háromszéki Ágyúsok elnökére négyen voksoltak, egy szavazatot érvénytelenítettek.
Alexandru Hălăucă, a FRHG tavaly ősszel – a székelyföldi klubok képviselőinek kizárásával – újraválasztott korábbi elnöke és támogatóinak többsége távolmaradt a tisztújítástól. Nagy Attila az MTI-nek elmondta: biztosra vehető, hogy a románok nem fogják elismerni a csütörtöki közgyűlés döntéseinek legitimitását, de mint mondta, a most megválasztott új vezetőség élvezi az aktív klubok többségének bizalmát és a sportág fejlesztésére akar összpontosítani.
Nagy az előttük álló legfontosabb feladatok közé sorolta az infrastruktúrafejlesztést, az utánpótlásképzés javítását, az edző- és játékvezető-képzés elindítását. A statútummódosítás bírósági bejegyzése után a FRHG mindenképpen megpróbálja normalizálni viszonyát a sportminisztériummal, és felújítani a támogatási szerződést.
Az új elnök kifejezte meggyőződését, hogy a közgyűlés a továbbiakban is jóvá fogja hagyni az érintett erdélyi csapatok indulását a magyar bázisú Erste-ligában. Mint mondta: az Erste-liga színvonala nagyon jó, és az ott játszó játékosoknak köszönhető, hogy Románia jégkorong-válogatottja arra a szintre jutott, hogy a divízió I/A-ban játszik. (Ez globális szinten a másodosztálynak számít, az IIHF világranglistáján Románia jelenleg csak a 24-ik.) Történelmi sikert elérve, fennállása első bajnoki címét szerezve idén a Gyergyói HK lett a sorozat aranyérmese.
Novák Eduárd sportminiszter még februárban hívta össze a közgyűlést, hogy felszámolják a belső megosztottságot és a tisztújításon felül az FRHG újjászervezéséről és a jövőkép megalkotásáról is döntsenek. Alexandru Hălăucă és elvbarátai távolléte arról árulkodik, további harcra van kilátás a szövetség életében. Az ókirályságbeli románok ugyanis sehogy sem akarnak beletörődni, hogy a demokratikus szabályoknak megfelelően a többségében magyar vezetésű székelyföldi klubok magyar elnököt válasszanak.
A bukaresti sportminisztérium – a szövetség finanszírozójaként és működése törvényességének ellenőrzőjeként – az észlelt szabálytalanságok miatt tavaly ősszel felfüggesztette a szeptemberi tisztújító küldöttgyűlés határozatainak hatályát. Az ügy pereskedésbe torkollott, a FRHG egyoldalúan felmondta a finanszírozási szerződést a szaktárcával, így az olimpiai sportágak közül a jégkorong az egyedüli Romániában, amely nem részesül állami támogatásban.