Egy évtized alatt több mint egymillió fiatal hagyta el végleg Romániát

A romániai fiatalok több mint 60 százaléka gondolja azt, hogy az ország rossz irányba tart, és nem bízik sem a parlamentben, sem a kormányban, sem pedig az államelnöki hivatalban, sem az állam valamelyik bugyrában. Az elmúlt tíz évben pedig megkétszereződött azoknak a száma, akik végleg elhagyták az országot – derült ki egy uniós elemzésből.

Az Európai Bizottság adatai szerint 2021. január elsején 3 039 883 fiatal (15–29 év) élt Romániában, ami a lakosság csaknem 16 százalékát jelentette. Amíg azonban abszolút számként tekintve ez lenne az egyik legnagyobb fiatal közösség európai összevetésben, arányként elmarad a 16,3 százalékos uniós átlagtól. Az elemzés szerint erre magyarázatot jelenthet a fiatal lakosság számának megcsappanása – a számadatok tükrében csak az elmúlt évtizedben 1,2 millió 15–29 év közötti személy emigrált az országból.

Másik magyarázat a természetes szaporulat, ami a koronavírus-világjárvány alatt történelmi minimumra zsugorodott: tavaly másfélszáz ezerrel haltak meg többen Romániában, mint amennyien születtek.

Az itthon élő fiataloknak a társadalomról alkotott képe vészharangot kongat. A legfrissebb felmérések szerint a 18–29 éves, vagyis szavazati joggal rendelkező fiatalok 64 százaléka gondolja azt, hogy az ország rossz irányba tart, és csupán 35 százalékra rúg azoknak az aránya, akik szerint az irány jó. Az elemzés aláhúzza: a fiataloknak az országról alkotott képe független attól, hogy milyen környezetből származnak, illetve milyen végzettségük van. 63 százalékuk mondta azt, hogy nem bízik a bukaresti kormányban. „Lényeges, hogy a 18–24 évesek 57 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán vagy csaknem egyáltalán nem bízik a kormányban, miközben a 25–29 éves korcsoportban ez az arány 72 százalékos. Vagyis a fiatalok a kor előrehaladtával egyre inkább veszítik el a politikumba vetett bizalmukat – emeli ki az elemzés.

Ami a parlamentet illeti, a megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán vagy csaknem egyáltalán nem bízik a választottakban. Csak Románia elnöke áll valamivel jobban, de ő is csak akkor, ha a parlamentbe vagy a kormányba vetett bizalmat vesszük alapul, ugyanis az elnöki hivatalra bizalmatlanul tekintők aránya is eléri a hatvan százalékot.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Amire csak kevesen figyeltek fel itthon

Következő hír

Moszkva szerint nemzetközi terrorizmussal állnak szemben

Related Posts
Total
0
Megosztás