Elégedetlen, aggódó határrendőrök

Nem tudni, hol folytatja a munkát az a körülbelül négyszáz magyarországi határőr, aki a magyar–román határon szolgált. Románia schengeni csatlakozásával megszűntek a feladatok, az állományt a szerb és az ukrán határra vezényelnék át, de sokaknak a távolság miatt ez nem megoldható – írja a budapesti sajtó.

A magyar–román határszakasz 12 közúti és öt vasúti átkelőjén eddig szolgáló útlevélkezelők nem tudják még, hol folytatják pályájukat Románia schengeni csatlakozása után, nagyjából 400 emberről van szó. Az érintettek hozzátartozói a sajtónak elmondták, hogy az előzetes megbeszéléseken olyan állásajánlatok kerültek szóba, amit a volt útlevélkezelők jelentős része – várhatóan – nem fogadhat el, mivel a lehetséges új szolgálati hely távol van otthonuktól, s az utazással vagy ott lakással járó költségeket csak részben fedezné a munkaadó. Ugyanis a dolgozókat a létszámhiánnyal küzdő szerb és ukrán határszakaszokra vezényelnék át.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az ügy kapcsán annyit közölt, „az átszervezéssel kapcsolatban egyelőre még nem jelent meg jogszabály, így konkrét intézkedésekre sem került sor”. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint bár korábban azt ígérték az érdekképviseletnek, hogy mindenkinek ajánlanak megfelelő munkát, de nem tudni, hogy eddig milyen megbeszélések folytak a román határon felszabaduló kollégákkal.

A román sajtóban elég nagy a csend e téma kapcsán, még decemberben jelentek meg szórványos cikkek arról, hogy a Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyei román–magyar határátkelőknél dolgozókat azzal nyugtatgatta a román határrendészet főparancsnoksága, hogy senki sem veszíti el az állását. A schengeni csatlakozás hírére százak kérték a nyugdíjazásukat (amihez kedvezményes törvényi háttér segíti hozzá őket), sokan pedig az áthelyezésüket a rendőrség vagy a csendőrság kötelékébe. Ez azt jelenti, hogy a román határrendőrök sem szívesen költöznének el „nyugatról” az országuk más, északi, keleti vagy délnyugati határszakaszaira.

Az eset pikantériája, hogy több évtizedes múlttal és folyamatos fejlesztések közepette a magyar határ melletti Nagyváradon működik az Avram Iancu nevét viselő határrendőriskola, ahol két éven át képzik az altiszteket. Két hasonló intézmény a moldvai Jászvásáron és az al-dunai Szörényváron létezik még.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Szánalmas a magyar balliberális sajtó

Következő hír

Hatalomról és szolgálatról Szepsiben

Related Posts
Total
0
Megosztás