Életfogytiglani börtönre ítélték „csak” az Iszlám Állam brit gyilkosát

Nyolcszoros életfogytiglani börtönre ítélte az Iszlám Állam brit gyilkosát, a Jihadi Beatlesnek nevezett terrorsejt egyik tagját egy amerikai szövetségi bíróság pénteken. El Shafee Elsheikh-et az Egyesült Államokban úgy állíthatták bíróság elé, hogy megígérték: nem ítélik halálra, lévén brit állampolgár, és Nagy-Britanniában már fél évszázada nincs halálbüntetés.

Elsheikh-et áprilisban mondta ki bűnösnek az esküdtszék nyolc vádpontban négy amerikai túsz – James Foley, Steven Sotloff, Kayla Mueller és Peter Kassig – haláláért és megkínzásáért. A bíró mind a nyolc vádpontban életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki, kikötve, a vádlott nem kerülhet feltételes szabadlábra.

A túszejtők a négy amerikai foglyuk közül három – két újságíró és egy segélymunkás – lefejezését videóra vették, majd az interneten bemutatták. A negyediket, egy segélyszervezet munkatársát kínzásnak és többszöri nemi erőszaknak vetették alá, majd megölték.

Az egyik áldozat, James Foley édesanyja az ítélethirdetés után azt mondta, az „igazság egy apró részét visszakapták”. Ezzel arra utalt, hogy a fia gyilkosait hiába fogták el, az elállatiasodott iszlamista bűnözőknek megkímélik az életét, miközben az ő fia már nyolc éve nincs az élők sorában…

A Jihadi Beatlesnek nevezett négytagú terroregység valamennyi tagja Afrikából és Ázsiából származik, de Londonban nőtt fel. A férfiak önként csatlakoztak az Iszlám Államhoz Szíriában, ahol nyugati foglyokat őriztek, kínoztak és gyilkoltak meg. Az amerikai hatóságok 27 fogoly lefejezésével hozták összefüggésbe őket, köztük volt több brit honfitársuk is…

Elsheikh-et és egyik társát, Alexanda Amon Kotey-t 2018 januárjában Szíriában fogták el (utóbbit „csak” életfogytiglanra ítélték idén áprilisban Amerikában). Egy másik tag, Mohammed Emwazi még 2015-ben egy légitámadásban meghalt, a negyedik férfit, Aine Davist ugyanekkor kapták el Törökországban, ahol mostanig börtönben volt. Éppen tíz nappal ezelőtt adták át Londonban a brit hatóságoknak, akik terrorizmusért vonják majd felelősségre. Nem is lehet pontosan tudni, hogy a négy megátalkodott gyilkosnak hány ember élete és egészsége szárad a lelkén, mivel részletes vallomást nem tettek/tesznek, megbánást nem tanúsítottak/tanúsítanak.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Két úr szolgája

Következő hír

Teljesen kiszáradt a Tápió

Related Posts
Total
0
Megosztás