Előbb nyomozni kellene, csak azután gyűjteni

A szilágycsehi lelkipásztor cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint a helybéli református templom tornya körül földmunkák zajlottak volna, ami a torony és egyéb falrészek leomlását idézhették elő február 3-án este. Próbaárkokat kizárólag a templom belső terében alakítottak ki, a toronytól távol – közölte.

A több évszázados templom súlyos szerkezeti károsodást szenvedett, az újjáépítéssel járó jelentős anyagi teher viszont meghaladja a szilágycsehi református gyülekezet anyagi lehetőségeit. Éppen ezért a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményben fordul a hívekhez és a támogatókhoz, segítséget kérve az újjáépítéshez szükséges anyagi források előteremtéséhez. A közleményben kiemelik, hogy a felújítási munkálatok során derült ki, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái vannak, arra azonban nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak.

A  szilágysági templom felújítására 10 millió lejt (kb. kétmillió eurót) kapott a református egyház, de ez már nem lesz elég a megkezdett munkálatok befejezésére és a mostani károk elhárítására. Ezért is lenne fontos és logikus annak megállapítása, hogy a keddi omlásért ki/mi a felelős. A fohászkodás és a gyűjtés hasznos lehet, de a szakmai mulasztások feltárása szükséges. Ilyen esetekben mindig felmerül az emberi mulasztás lehetősége. Hatósági vizsgálatnak kellene kiderítenie, hogy miért következett be az épületomlás, ami akár emberéleteket is követelhetett volna. A sokmilliós kárt is meg kell majd téríteniük a felelősöknek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Rettegnek a libernyákok a határon túli magyaroktól

Következő hír

Farkasréti kolonc

Related Posts
Total
0
Megosztás