A Román Nemzeti Bank (BNR) december elsejétől forgalomba helyezi a 20 lejes címletű bankjegyeket. Ez az első román bankó, amelynek előoldalára egy női történelmi személyiség, Ecaterina Teodoroiu képe kerül fel. Hátoldalán első világháborús jelképek lesznek.
1880-as húszas
Nevezett női személyt valójában nem is így hívták, Cătălina Vasile Toderoiuként született 1894-ben Zsilvásárhely mellett, és a moldvai Panciu mellett esett el 1917 szeptemberében a német hadserege elleni harcokban. A román királyság egyik cserkészvezetőjeként érte a háború kitörése, ápolónőként is szolgált, végül gyalogsági alhadnagyként halt hősi halált, a pontos körülmények nem ismertek, élete és halála körül sok a legendás elem, mint általában a román történelem egészében.
Egy 1929-es kiadás
A BNR csütörtöki közleménye szerint a bankjegy kibocsátásával az intézmény az esélyegyenlőség megszilárdításához kíván hozzájárulni, illetve hangsúlyozni szeretné „a női személyiségeknek a román történelemben és társadalomban betöltött kiemelkedő szerepét”.
Mihály király idejéből
A részben domborműves technikával készült, polimer alapú 20 lejes bankjegy mérete 136×77 mm, a domináns színe olivazöld. Több biztonsági elemet is tartalmaz, amelyek egy része csak különleges műszerekkel észlelhető. Ma délben mutatják be hivatalosan a fővárosban egy sajtókonferencia keretében.
Már 1950-ben is promoveálták a nőket
Természetesen nem ez lesz az első húszlejes a román nemzeti valuta alig másfél évszázados történelmében, legutóbb 1950 júniusában bocsátott ki a Népköztársaság ilyen értékű bankót, ráadásul ennek is a címoldalára egy női fej (parasztasszony) volt nyomtatva, tehát a mostani feminista gesztus is csak félpremier. Ugyanakkor volt már forgalomban húszlejes érme is az évtizedek során, legutóbb 1991–2005 között.
Erre még sokan emlékezhetnek…