1906-ban a január 5-éről 6-ára virradó éjszakán hunyt el Menyházán, 59 éves korában seprősi Czárán Gyula örmény származású magyar földbirtokos, természetjáró és barlangkutató. Az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja”-ként is emlegetnek. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja volt, aki főképp a Bihar-hegységben végzett úttörő feltáró és turistaút-építő munkát.
A nagyváradi Ezredévi emléktéren (P-ţa Libertăţii) álló mellszobránál tegnap, január 6-án este megemlékezést tartott a Czárán Gyula Alapítvány, az Eco-Mountain Transylvania Egyesület és az EKE ’91 Nagyvárad. Mivel kellő hírverés nem előzte meg az eseményt, azon csupán maroknyian vettek részt.
Ideje volna ugyanakkor Czárán tényleges elhunytának napjára időzíteni ezen évfordulós megemlékezéseket. Egri Ferenc, a nagyváradi Czárán Gyula alapítvány volt elnöke, 1997-es alapítója legutóbb tavaly ilyentájt figyelmeztetett és emlékeztetett: több helyen és publikációban is helytelenül szerepel a jeles előd halálának napjaként január 6-a, így például a Wikipédia nevű „szabad enciklopédiában” is.
Záray Jenő, az EKE aradi osztályának elnöke A természetjárás apostola című, 1937-ben megjelent, Czárán életének és munkásságának szentelt könyvében a családtól kapott információk alapján írja: „1906 január elsején szívesen fogadta a boldog újévet kívánókat, s 5-én pedig a délelőtti órákban felkereste bizalmas emberét és meghitt barátját: Ballauer Kristóf róm. kat. plébánost – ki vele több kirándulásban részt vett –, visszaadva néki az újévi látogatást. A pap erősen vigasztalta, hogy tavaszra majd csak rendbe jön, hisz’ a természet rendje szerint minden megújhodik, de Czárán mindezekre kézlegyintéssel felelt. Zsebébe nyúlt és elővette pótvégrendeletét, és azt a papnál letétbe helyezte. Délben elég jó étvággyal megebédelt, délután nagyot pihent, de mikor felkelt, járási nehézségei támadtak, lábai erősen megdagadtak. Este még valahogy az asztalhoz vonszolta magát. Kedvetlenül vacsorázott meg, egyszerre hörgésszerű hang tódult ki száján, szeme elhomályosult, feje lekókadt, s mire a szomszédból gyorsan előhívott Ballauer plébános megjelent, a természetjárás apostola már kilehelte nemes lelkét!”
Az előző év nyara óta gyengélkedő megboldogult halálának okaként későbbi történetírók a szívinfarktust jelölik meg, de ami biztos: 1906. január 8-án helyezték örök nyugalomra az Arad vármegyei Borossebesi járás Menyháza nevű üdülőtelepén.
