Engedélyezhetik péntektől a kisgyermekek oltását

Orosháza, 2021. március 6. A Pfizer-BioNtech koronavírus elleni vakcináját készítik elõ az oltáshoz az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelõintézet oltópontján 2021. március 6-án. MTI/Rosta Tibor

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november 25-én tesz hivatalos javaslatot arra, hogy a Pfizer-BioNTech gyógyszercég által kifejlesztett koronavírus-elleni vakcinával az 5–11 éves korosztályhoz tartozó gyermekeket is beolthassák.

Az EMA döntése nyomán, valószínűleg már november 26-án megadja az Európai Unió (EU) is az engedélyt arra, hogy a tagállamok területén az 5 évesnél nagyobb, 12 év alatti gyermekeket is be lehessen oltani a Pfizer készítményével – jelentette be szokásos keddi sajtótájékoztatóján dr. Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány (CNCAV) vezetője.

A Moderna-féle vakcinának – ugyanennek a korcsoportnak a körében való használatát – illetően december közepén hozza meg döntését az EMA.

Az 5–11 évesek esetében a dózis 10 mikrogramm lesz, és a két oltás között 21 napnak kell eltelnie – magyarázta még Gheorghiţă.

A katonaorvos újra kiemelte, hogy a CNCAV már elkezdte a logisztikai előkészületeket a 12 év alattiak oltási kampányának megszervezésére, és az előjegyzési felület megfelelő működésére.

A szabadsag.ro információi szerint a hatóságok negyvenöt egészségügyi intézményt és 135, Pfizer-BioNTech vakcinát használó oltóközpontot azonosítottak, amelyek megfelelőek lehetnek az 5–11 év közötti gyermekek immunizálására. Az 5–11 évesek beoltására alkalmas oltópontokat külön feltüntetik majd az országos oltási platformon.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Bizalmat szavazott a román parlament a szivárványszínű kormánynak

Következő hír

A Sberbankot is megbírságolták, Bige viszont nem fizet

Related Posts
Total
0
Megosztás