Ez a Nyugat háborúja is

Topolánszky Ádám volt amerikai köztisztviselő, lobbista, publicista írása, amely a Magyar Nemzetben jelent meg, rámutat, hogy nemcsak egy térségi konfliktus zajlik most Kelet-Európában, hanem egy ideológiai összecsapás is. Alább olvasható.

A cím nem arra utal, hogy az elmúlt harminc év során az Egyesült Államok huszonkét országban hajtott végre katonai hadműveleteket a demokráciaexport jegyében. Inkább arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy az Amerika által vezetett nyugati hatalmi beavatkozás immár szerves része a mostani háborús konfliktusnak is. Nyugati véleményformálók napi szinten tesznek konfrontatív kijelentéseket, valamint gazdasági, propaganda- és sajnos katonai eszközökkel is elősegítik az indulatok elharapózását.

Az orosz–ukrán háborút megelőzően Joe Biden és kommunikációs csapata február 16-át, szerdát jelölte meg az orosz invázió megindítására. Ezzel szemben az orosz behatolás február 24-én, csütörtöki napon kezdődött. Noha a nyugati propagandagépezet ezt a jóslatát eltévesztette, a háború kezdete óta az Amerikából és Nyugat-Európából vezérelt nemzetközi médiakonglomerátumok oroszellenessége, valamint az említett hatalmi központok gazdasági fölénye kézzelfogható sikereket hoz a nyugati irányítógépezet boszorkánykonyhájára. Jól kifőzték tervüket.

Talán emlékszünk még az 1969-es népszerű filmre: Ha kedd van, akkor ez Belgium. A film mindent elmond arról a sekélyes amerikai mentalitásról, ami az Európába látogató amerikai turistacsoport körútját jellemezte.

Minden napra egy ország megismerését tervezték, és a keddi nap jutott Belgiumra. A film mondanivalója éles kritika volt az amerikaiakkal szemben. Legfőbb üzenete, hogy óceánon túli barátaink általában nem veszik a fáradságot, hogy behatóbban tanulmányozzák a világot, hanem mindössze egy leegyszerűsített, lesajnált változatát képzelik el annak, azt is csak summásan. Ez a felületes mentalitás, úgy tűnik, azóta se javult egy jottányit sem. Viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy emberek százmillióival elhitessék, hogy ki a jó fiú és ki a rossz fiú a jelenlegi konfliktusban is.

Hogyan lehet ezt a konfliktust békésen rendezni? Ezen törik a fejüket a világ vezető politikusai. Ugyanakkor a béke iránti elkötelezettségük erősen megkérdőjelezhető, miközben azt látjuk, hogy újabb és újabb fegyvereket küldenek a térségbe, ami semmi másra nem alkalmas, mint a hadiállapot fenntartására. A háborús uszítók ebben a konfliktusban nemcsak az oroszok, de legalább annyira az amerikai és nyugat-európai vezető politikusok, akik a békéről csak beszélnek, de valójában aktívan szítják a konfliktust.

A kérdés ismételten felmerül: amennyiben a NATO célja Európa védelme, ahogy a katonai szervezet alapító szerződése is tartalmazza, akkor mi értelme van annak, hogy a NATO vezetése folyamatosan provokálja Oroszországot?

Egyes külpolitikai elemzők szerint az orosz elittel való leszámolás a cél, amelynek során egyfajta Majdant igyekeznek létrehozni idővel Moszkvában is. Ez tehát nemcsak egy térségi konfliktus, amely mögött két ország vitás kérdései állnak, hanem egy ideológiai háború, amelyet a Nyugat szít, kihasználva az áldozatként odavetett ukránok uniós megfelelési kényszerét, amelynek gazdasági vetületei is vannak. Tudvalevő ugyanis, hogy Ukrajna Európa egyik legszegényebb, azaz legmanipulálhatóbb országa.

Jelenleg Ukrajnán kívül két ország fontolgatja a NATO-hoz való csatlakozását, reménykedve a szövetség egyöntetű jóváhagyásában: Finnország és Grúzia. Bármelyikük belépése esetén egy újabb Oroszországgal határos területen állomásozhatnak NATO-katonák. A konfliktushelyzet tehát még akkor is fennmaradhat, ha az orosz–ukrán konfliktus átmenetileg rendeződik.

Épp ezért Putyin egyfajta új Monroe-elvet (Monroe doctrine) kíván érvényesíteni. A Monroe-elv lényege az európai gyarmatosítókkal való szembeszegülés volt 1823-ban, amit az akkori elnök, James Monroe hirdetett meg. A doktrína későbbi értelmezése a külpolitikai szóhasználatban az „Amerika az amerikaia­ké” elvet képviselte. Hogy a Monroe-doktrína orosz változatát a putyini vezetés nemzetpolitikai szempontból jogosan alkalmazta-e a katonai intervenció során, azt a történelem majd utólag fogja megítélni. Az mindenképp kívánatos lenne, ha a felek békét kötnének, és Ukrajna egy semleges állam lehetne a két nagyhatalmi térség között.

Az év elején Boris Johnson és Joe Biden rendkívül rosszul álltak saját országaikon belül legitimitás szempontjából. Épp ezért számukra még akár hasznos is lehet ez a krízishelyzet, hiszen ennek kapcsán remény nyílik egyrészt az angolszász világ renoméjának visszaszerzésére, másrészt népszerűségük visszaállítására.

Katonai hadviseléssel a Nyugat nem avatkozik be a háborúba, amit előszeretettel ki is jelentenek, de más tekintetben teljes erőbedobással a konfliktus fenntartásában érdekeltek.

Ennek legfőbb eszköze a nap mint nap folytatott háborús propaganda. Míg a véleményformálás az üzleti világban a reklám területén elengedhetetlen szempont, a propaganda ideológiák terjesztésére is alkalmas, a laikusok véleményének befolyásolására és meggyőzésére. Ezt az ideológiai fölényt láthatjuk ma a domináns nyugati média részéről. Eszköztárukban megjelenik a félelemre való rájátszás, az érzelmek, a személyes érdekek és a pánik kihasználása, amely eszközök mind rendkívül hatékony propagandafogásnak bizonyulnak.

A jelenlegi háborúban szinte minden nap szembesülünk dezinformációval, amelynek célja a tömegek félretájékoztatása. Nem kérdés tehát, hogy a mostani konfliktus egy birodalmi eszmeháború része, amit a Nyugat folytat az emberiség ideológiai átprogramozása céljából. Látszólag egy orosz–ukrán háborúról hallunk napi szinten, de ennél egy sokkal nagyobb háború folyik a kulisszák mögött. A propagandaháború talán legeklatánsabb élharcosa a Zelenszkij nevű kijevi előadóművész. Ennek a Nyugat által odapottyantott celebnek gyakori médiamegnyilvánulásai és a nyugati parlamentek előtt tetszelgő, Sztárban sztár műsorokat is megszégyenítő hatásvadász fellépései egyaránt a világ közvéleményének manipulálását szolgálják.

Ezeket a propagandaműsorokat aztán a CNN, Euronews, BBC és egyéb médiaóriások százszor leadják napi híradásaikban.

Míg oroszok és ukránok ezrei halnak meg a fronton, a Nyugat stagnáló gazdaságainak enerváltságáról a jelenlegi háború eltereli a figyelmet. Sőt egyfajta gazdasági háborút folytat a Nyugat a szankciók és vagyonelkobzások bevezetésével. Akár megegyeznek az oroszok és az ukránok záros határidőn belül, akár nem, az ideológiai háború sajnos folytatódni fog Nyugat és Kelet között. Kérdés, hogy a déli féltekén elhelyezkedő országok és népek miként foglalnak majd állást és bekapcsolódnak-e aktívan ebbe a forrongó ideológiai küzdelembe. Mert akkor egy olyan globális háború alakulhat ki, amelyre eddig nem volt példa, és amelyhez képest még Orwell jóslatai is eltörpülnek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Érvénytelen lett a gyermekvédelmi népszavazás

Következő hír

Kis erdélyi mellveregetés

Related Posts
Total
0
Megosztás