Felmentették az emberkínzó szekusokat

Jogerősen felmentették Romániában a Securitate, az egykori kommunista politikai rendőrség két tartalékos tisztjét, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben bekövetkezett halála miatt állított bíróság elé 2016-ban a katonai ügyészség.

A legfelsőbb bíróság mai végzése a bukaresti táblabíróság 2019-ben hozott ítéletét emelte jogerőre. A két volt Securitate-tisztet eredetileg emberiesség elleni, azaz elévülhetetlen bűncselekményekkel vádolták, az alapfokon eljáró instancia azonban embertelen bánásmódra módosította tetteik büntetőjogi besorolását, és felmentette őket.

Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az USA által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

A katonai ügyészség szerint Marin Pîrvulescu szekus őrnagy és Vasile Hodiș szekus ezredes úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy külföldi valuta (17 dollár!) illegális birtoklásáért gyártottak neki közbűntényes eljárást. A rendszeres kínvallatásnak kitett Ursu haláláért eredetileg csak a fővárosi milícia (a kommunista rendőrség) volt parancsnokát, annak helyettesét és Ursu egykori cellatársát, Marian Clităt vonták felelősségre, aki a szekusok utasítására szintén rendszeresen verte őt. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető két tiszt esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, eredetileg vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a felülvizsgálatot, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori szekus tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.

Az Agerpres hírügynökség szerint az egykori milicistaparancsnok egészségi okokra hivatkozva elkerülte bebörtönzését, helyettese tíz évet ült, Ursu egykori cellatársa pedig kilenc év után, jó magaviseletért szabadult, de most ismét börtönben van, mert egy koppenhágai szállodában megölt egy légi utaskísérőt.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Templomokat is megrongált a vihar a Székelyföldön

Következő hír

Augusztus 9–12. között rendezik a 17. székelyföldi körversenyt

Related Posts
Total
0
Megosztás