Napjaink legismertebb román teniszezője, Simona Halep lassan egy éve kapott ideiglenes eltiltást tiltott szerek használata miatt, a román teniszező ügyében pedig ismét elhalasztották a meghallgatását és végső döntést – írja az Eurosport.
A játékos utoljára a tavalyi US Openen versenyzett, de erről idén lemarad, ami azt jelenti, hogy az ezerből kicsúszva ranglistás helyét is elveszíti. Feladni viszont nem akarja a küzdelmet, visszavonulni pedig pláne nem.
Ma kezdődik az év utolsó Grand Slam-tornája, a US Open. Ez lesz a tenisz US Open 143. versenye, s a New York-i USTA Billie Jean King Nemzeti Teniszközpont szabadtéri kemény pályáin rendezik meg. A spanyol Carlos Alcaraz és a lengyel Iga Świątek a férfi és női egyesben a címvédő. Ez a verseny sokak számára teremet lehetőséget, hogy egy hosszú meneteléssel nagyot lépjenek előre a világranglistán, míg mások aggódhatnak azon, hogy tavalyi pontjaik elvesztésével komoly zuhanásra számíthatnak. Senki nem bukik azonban olyan látványosat, mint Simona Halep, pedig a román teniszező pályára sem lép majd New Yorkban. Ezzel viszont a legjobb ezerből is kicsúszik a világranglistán.
Tavaly a román csillag a Daria Snigur elleni első fordulós mérkőzésen váratlan vereséggel búcsúzott a US Opentől. Néhány héttel később, októberben jött a hír, hogy a torna során egy teszt a Roxadustan nevű tiltott szert mutatta ki a szervezetében, a játékos pedig ideiglenes eltiltást kapott. Ügyét azóta is tárgyalják, a döntést pedig nemrég halasztották el megint határozatlan időre. A 31 éves Halep továbbra is állítja, hogy ártatlan, az egyre csúszó döntés viszont sok esetben már az ő mentális állapotát is komolyan megviselte. „Nyugodt vagyok, hiszen nem követtem el semmit. Tudom, hogy nem vettem be semmit szándékosan. A várakozás viszont pokoli. A folyamatos bizonytalanság és a tény, hogy nincs befolyásod semmire, nem könnyíti meg az életet. Minden alkalommal, amikor a meghallgatást elhalasztják, az egy csapás, ami elbizonytalanít” – nyilatkozta. Tudja: ha visszakapja a játékengedélyét, szabadkártyákra és ITF-tornákra építve kell majd újjáépítenie a karrierjét, ez azonban nem tántorítja el a korábbi wimbledoni győztest. A visszavonulás gondolata pedig meg sem fordul a fejében.
A román sajtóban többször céloztak rá, hogy a teniszezőnő ellen valamiféle nemzetközi összeesküvés zajlik, ami egyesek szerint része a nyugat-európai és tengerentúli sportolók rejtett „támogatásának”. Ugyanakkor az a tény, hogy a teniszben is sikert sikerre halmoznak az keleti, volt szocialista országok sportolói, valószínűtlenné teszi a Simona Halep elleni feltételezett komplottot.