Idén először háromnapos eseménysorozattal várják az érdeklődőket a Duna-napon az erdélyi Torockón (románul Rimetea, korábban Trascău, németül Eisenburg, Fehér megye), a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2014 óta minden évben nagy siker a torockói Duna-nap, amelyen az ősi magyar kultúra és hagyományok találkoznak a modern világgal. Idén először bővítik a kört, hogy ne csak az erdélyi kultúra találkozzon az anyaországgal, hanem jöjjenek el vendégségbe a külhoni magyarlakta területek képviselői is, így péntektől vasárnapig 250 fellépő és közreműködő várja a látogatókat hat helyszínen. Érkeznek felvidéki, délvidéki, őrvidéki és kárpátaljai magyar művészek, előadók – hangsúlyozta a vezérigazgató.
Altorjai közölte, hogy a Petőfi-bicentenárium alkalmából lehet majd „találkozni” Petőfi Sándorral és Szendrey Júliával, berendeznek egy Pilvax-udvart, Torockón állomásozik a Petőfi-busz és elhangzik A helység kalapácsa is. Lesz főzőverseny, „ízek utcája” magyarlakta vidékek ételeivel, mesterségbemutató és kézműveskedés, fellép többek között a Szent Efrém férfikórus, a Balkán Fanatik és a Csík Zenekar, szombat este tűzijátékra, vasárnap pedig ökumenikus istentiszteletre várják a látogatókat.
A rendezvényen szeretnének minél többet felvonultatni a Kárpát-medence magyar értékeiből, hogy a trianoni békediktátum évfordulóján ne a veszteségeket vegyék számba, hanem azt, hogy mennyi mindent sikerült megőrizni, milyen gazdagok vagyunk – fogalmazott a vezérigazgató. Kitért arra is, hogy a közmédia csatornáin igyekeznek minden érdekességről beszámolni, lesznek élő kapcsolások a Kossuth rádióban, a vasárnapi istentiszteletet pedig közvetítik a Duna Worldön. A Duna-nap részletes programja awww.dunanap.com oldalon olvasható.
(Forrás: MTI)