Az elmúlt években egymás után láttak napvilágot bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy George Soros milyen szerteágazó eszközökkel próbál beavatkozni független államok belpolitikai folyamataiba abból a célból, hogy saját „progresszív” ideológiájának érvényre juttatása érdekében – bármiféle társadalmi felhatalmazás nélkül – megdöntse a demokratikusan megválasztott szuverenista erőket. Ezen antidemokratikus attitűd elsősorban a civilség álcája mögé bújva valósul meg, és Soros romániai ténykedése kapcsán is fellelhető, ahol az amerikai spekuláns már a ’90-es években megkezdte többszintű hálózatának szisztematikus kiépítését – olvasható a Tűzfalcsoport elemzésében.
Mint írják, a magyar-zsidó Soros György több mint harminc éve, 1990-ben jegyeztette be Nyílt Társadalom Alapítványát (OSF) Romániában. Az amerikai tőzsdespekuláns az alapítvány ünnepélyes megnyitóján úgy fogalmazott, hogy: „A romániai Nyílt Társadalom Alapítvány 1990 júniusában alakult, sorrendben a kilencedikként ebben a kelet-európai alapítványcsaládban az 1984-ben alapított magyarországi Soros, az 1987-ben megalakult moszkvai, kijevi és három balti országbeli Kulturális Kezdeményezés, a lengyel Báthory István, a csehszlovák Charta 77 és a bolgár Nyitott Társadalom elnevezésű alapítványok után. Szervezetünk politikamentes, a független, önálló szabad gondolat, ötlet, véleménycsere mellett kíván síkraszállni. […] Ne higgyenek a rosszindulatú provokációknak: ez nem trójai faló”.
Aztán lassacskán kiderült, mégiscsak az.
A Tűzfalcsoport által megvizsgált különböző források szerint a Romániában működő Nyílt Társadalom Alapítvány 1990-es megalapításától 2014-ig bezárólag az amerikai spekuláns több mint 200 millió dollárt adományozott helyi NGO-hálózatának, közvetlen támogatások formájában. Ezt a finanszírozási formát 2014-et követően a projektalapú támogatások rendszere váltotta fel. A bukaresti székhelyű OSF 2017-ig folytatta – „politikamentesnek” semmilyen szempontrendszer szerint nem nevezhető – tevékenységét. Ezt követően „örökségét” a Civil Társadalomfejlesztési Alapítvány (Fundația pentru Dezvoltarea Societății Civile – FDSC) vitte és viszi tovább.
Az FDSC – honlapja szerint – egy „független”, nem kormányzati szervezet, amely 1994-ben született az Európai Bizottság regionális kezdeményezésének keretében, annak érdekében, hogy „az erőforrások mozgósításával”, „magán- és állami finanszírozási programokon, valamint érdekérvényesítő kampányokon” keresztül, „lépésről lépésre, civil szervezetről civil szervezetre, emberről emberre fejlessze a civil társadalmat”. Az FDSC a romániai nem kormányzati szektor finanszírozásának egyik kulcsszereplője, 25 éve alakítja az állami és magánadományozók finanszírozási programjait.
A szervezet által kezelt alapok teljes összege már a 160 millió eurót is meghaladja, ami több mint 2800 támogatás odaítélését tette lehetővé az NGO-k projektjeinek megvalósításához. A többek között a Norvég Alap pénzeiből megvalósuló finanszírozási programok érintették a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint a környezetvédelem jól megszokott területeit. A szervezet 2006 és 2012 között több mint egymillió dollárt kapott a Soros által vezetett CEE Trusttól is olyan projektekre, mint „a civil szervezetek pénzügyi fenntarthatóságának erősítése”.
A romániai hálózat egyik legjelentősebb alakja Alina Mungiu-Pippidi, akit a Soros György által irányított romániai tevékenység fő ideológusának tartanak. Mungiu-Pippidi a Román Akadémiai Társaság (SAR) közpolitikai kutatóintézet alapító elnöke. Az 1996-ban gründolt szervezet honlapján az ENSZ, a Világbank és az Európai Unió hosszú távú partnereként hivatkozik magára, és mint írják, a SAR egy „olyan intézmény, amely egy több mint száz romániai és nemzetközi szervezetből álló hálózatra épül”.
A társaság 2007 és 2012 között közel 400 ezer dollárban részesült a Soros György által vezetett CEE Trust jóvoltából, amelyet a Civil Társadalomfejlesztési Alapítványtól – többek között a kormányzati tevékenység ellenőrzésére – érkező, nagyságrendileg 300 ezer eurós támogatás követett. 2017 és 2020 között pedig a szervezet újabb közel 250 ezer dollárt kapott az OSF-től.
Mungiu-Pippidi a SAR révén létrehozta a „Szövetség a Tiszta Romániáért” nevű szervezetet, melyet 2010 és 2012 között szintén a Soros Györgyhöz köthető CEE Trust finanszírozott nagy összegekkel. A szövetség tagja – többek között – a Soros által hatalmas összegekkel támogatott Freedom House romániai szervezete is.