Az EP megint hazudott, ezúttal Szerbiáról

Deli Andor fideszes EP-képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament által január 18-án elfogadott, az EU közös kül- és biztonságpolitikájának végrehajtásáról szóló határozat, amely kimondja, hogy Belgrádnak össze kell hangolnia külpolitikáját az unió külpolitikájával, teljesen téves információkat tartalmaz Szerbiával kapcsolatban, mégpedig azt, hogy nem ítélte el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.

Deli a belgrádi Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy a közös kül- és biztonságpolitikáról szóló EP-határozat egy olyan jelentés, amelyet sajnos politikai sztereotípiák, sőt téves információk alapján alkottak meg: „Tegnapi felszólalásomkor elmondtam, hogy a védelempolitikai jelentés teljesen téves információkat tartalmaz Szerbiáról és arról, hogy nem ítélte el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját. Ez nem tükrözi a valóságot, és felhívtam kollégáim figyelmét, hogy az EP szövegeinek tényeken és a valóságon kell alapulniuk, nem pedig politikai és ideológiai elképzeléseken.”

Mint kifejtette, Szerbia elfogadta az összes, Oroszország Ukrajna elleni támadását elítélő ENSZ-határozatot, és mi vagyunk az az ország, amely Ukrajna területi integritásának leghangosabb szószólója, és amely nem volt hajlandó elfogadni az „Ukrajna négy régiójáról” szóló népszavazást. „Tehát nem állja meg a helyét az EP és a jelentéstevők azon állítása, hogy Szerbia olyan ország, amely nem ítélte el Oroszország Ukrajna elleni támadását”, emelte ki Deli Andor, aki az EP-ben a függetlenek között ül, amióta a Fidesz képviselői kiléptek a balliberális befolyás alá került néppárti frakcióból.

A „skót-norvég származású német” képviselő, David McAllister által javasolt határozatot 407 igen, 92 nem és 142 tartózkodás mellett fogadták el, de a szavazás során számos módosító indítványt is elutasítottak. A határozat Szerbiára vonatkozó része leszögezi: az Európai Parlament „sajnálja, hogy Szerbia folyamatosan csak kis mértékben tartja be” a közös kül- és biztonságpolitikát, és megismétli, hogy „csak akkor szabad új tárgyalási fejezeteket megnyitni, ha Szerbia megerősíti elkötelezettségét a reformok mellett a demokrácia és a jogállamiság területén, és megmutatja, hogy teljes mértékben igazodik az EU külpolitikájához”. A hazug jelentés újabb ürügyül szolgálhat Szerbia EU-csatlakozásának elodázásához.

Total
10
Megosztás
Total
10
Megosztás