Kazahsztánban folytatódnak a kormányellenes tüntetések, az ország elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev pedig bejelentette, hogy a katonák már figyelmeztetés nélkül is tüzelhetnek. Emellett azt mondta, „húszezer bandita” támadta meg Almati városát.
Az országba már megérkeztek az oroszok vezette katonai erők is, miután Tokajev külföldi segítséget kért a rezsimellenes tüntetések leveréséhez.
Kazahsztánban az üzemanyagárak emelkedése miatt törtek ki tüntetések, a helyzet pedig hamar eszkalálódott. A román sajtó egy része azt írta, hogy az ottani amerikai nagykövetség már december közepén figyelmeztette a külföldieket, hogy elégedetlenségi hullám van kibontakozóban az országban egyre romló közállapotok, a diktatórikus megszorítások miatt.
A rezsim hivatalos tájékoztatása szerint eddig 26 „fegyveres bűnöző” és 18 rendfenntartó halt meg az összecsapásokban, míg a rendőrség több tucat tüntetőt ölt meg. A kazah belügyminiszter tájékoztatása szerint 2298 embert vettek eddig őrizetbe.