Kezdődik a cselgáncs-világbajnokság Budapesten

A június 13–20. között a Papp László sportarénában rendezendő világbajnokság a 38. lesz a férfiak és a 29. a nők számára. Közben a nemzetközi szövetség tegnap megtartotta tisztújító közgyűlését a magyar fővárosban, amelyen ismét egy bihari embert választottak elnöknek.

Kihívó nélkül, egyhangú szavazással választották meg ismételten a nemzetközi cselgáncsszövetség (IJF) elnökévé Vízer László Mariust, akit a román (és nyomában az erdélyi magyar) sajtó Marius Vizerként emleget. A Várkert Bazárban tartott tisztújító közgyűlésen a 66 éves sportvezető, korábbi feketeöves dzsúdózó, sikeres edző, majd sportmenedzser és vállalkozó mellett egy másik bihari is bekerült a vezetőtanácsba, a korábbi judovilágbajnok Florin Daniel Lascău személyében. Két magyarországi tagja is lesz a szövetség végrehajtó bizottságának a szavazás eredményeként: helyet kapott a testületben Karakas Hedvig Európa-bajnok cselgáncsozó, valamint Tóth László, az európai szakszövetség elnöke.

A Fekete-Körös menti Tenkén 1958 novemberében született Vízer tenkei magyar apától és illyei (rom. Ciumeghiu) születésű román anyától származik, katonai középiskolában érettségizett a bukovinai Moldvahosszúmezőn (Câmpulung Moldovenesc), katonai főiskolát pedig a dél-erdélyi Nagyszebenben végzett, ezekben vált jeles cselgáncsozóvá. 1982–88 között fiatalokat edzett-nevelt, köztük több ifjúsági bajnokot, de a diktatúra végnapjaiban nyugatra szökött. A rendszerváltás után előbb a szerencsejáték-iparban, majd mindenféle vállalkozásokban vált sikeressé, egy időben a bihari futballba is sok pénzt ölt bele. Ausztriában és Magyarországon él, közben volt a román és az európai cselgáncsszövetség elnöke is, 2007 óta áll a sportág világszövetségének élén.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Bedurvult az erdélyi dollármédia

Következő hír

A zsidó állam háború indított a Közép-Keleten

Related Posts
Total
0
Megosztás