Megszüntette Budaházy György letartóztatását a Kúria (a magyarországi legfelsőbb bíróság) és bűnügyi felügyeletet rendelte el számára. A baloldal áldal terroristának tartott magyar hazafi a lakását nem hagyhatja el, és mozgáskövető eszközt kell viselnie.
A Kúria oldalára felkerült közlemény csak monogrammal említi a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen folyamatban lévő ügyben született végzést, de a sajtónak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője rögvest örömmel nyugtázta: védencéről van szó.
Végzésének indokolásában a Kúria kifejtette: a Fővárosi Ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott 17 évi szabadságvesztés magában hordozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, az a tény pedig, hogy a terheltet időközben újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, felveti a bűnismétlés veszélyét.
A vádlott ugyanakkor az eljárás során kifogástalan magatartást tanúsított, az idézéseknek eleget tett, és elérhető maradt akkor is, amikor nem jogerősen hasonló tartamú szabadságvesztést szabtak ki rá. A bűnismétlés veszélyét pedig csökkenti a Kúria szerint, hogy Budaházy György újabb gyanúsítotti kihallgatására úgy került sor, hogy a jelenlegi eljárás alapját, valamint az újabb gyanúsítás alapját képező cselekmények között tíz év, majd a vádlott meggyanúsításáig az újabb ügyben további három év telt el.
Márciusban a Fővárosi Törvényszék terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt első fokon tizenhét év börtönre ítélte Budaházyt az úgynevezett Hunnia-perben. Több másik vádlottat is tíz évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek (a másodrendűt például 14, a harmadrendűt 15 év fegyházra), de volt olyan is a vádlottak között, aki megúszta másfél év felfüggesztett börtönnel.
Budaházy azóta előzetes letartóztatásban volt, amelyet félévente vizsgálnak felül. A felülvizsgálatot a Fővárosi Ítélőtábla először elutasította, ám Budaházyék fellebbezése után a Kúria most úgy döntött, hogy otthonában töltendő bűnügyi felügyeletre módosítják a büntetését.
Az ügyvéd szerint a mostani döntésben talán az is szerepet játszhatott, hogy Budaházy éhségsztrájkba kezdett a börtönben. Gaudi-Nagy Tamás elmondta, hogy a mostani fejleménytől függetlenül a Hunnia-per alapeljárás továbbra is zajlik, messze még a másodfokú döntés. Azt mondta, a per 17 vádlottja már hónapokkal korábban eljárási kegyelmi kérelmeket nyújtott be, amelyekről az Igazságügyi Minisztérium előterjesztése alapján a Novák Katalin köztársasági elnöknek kell majd döntést hoznia.