A román útlevél a világ egyik legerősebb úti okmánya – ezzel a szenzációs felütéssel kezdte a minap egyik híranyagát az RMDSZ-sajtó. A Romániai Diplomáciai Intézet (Institutul Diplomatic Român) Facebook-oldalán találtak a propagandisták egy bejegyzéset, am arról szól, hogy Románia a hatodik helyen áll az „útlevél-erősségi” toplistán, miután bekerült az amerikai vízummentességi programba, és az állampolgárai vízummentesen utazhatnak az USA-ba.
A hasonló „toplisták” közül ez az egyik legostobább és legkevésbé releváns rangsor, de a bulvársajtónak ez is csemege. A Passport Index nevű angol nyelvű portál rangsora szerint Románia olyan országokat előz meg, mint az Egyesült Királyság, Kanada vagy éppen az Amerikai Egyesült Államok, ami a globális úti célokhoz való szabad hozzáférést illeti – állította az említett Romániai Diplomáciai Intézet, ugyanis a román útlevéllel 175 országba utazhatunk vízummentesen vagy minimális formaságokkal.
Románia útlevele egy szintre került a japánnal, a szlovénnal, a lettel, valamint az új-zélandi és liechtensteini úti okmánnyal. További 24 ország még mindig megelőzi Romániát, mivel többen is állnak ugyanazon a szinten – írták még. Továbbá azt is, hogy az Egyesült Arab Emírségek 180 országba való bejutással vezeti a rangsort, az Öböl-beli országot követi Spanyolország (179), majd Finnország, Franciaország, Németország, Belgium, Olaszország, Dánia, Hollandia, Luxemburg, Ausztria, Portugália, Svájc, Norvégia, Görögország, Írország (egyenként 178).
Van más „index” is, amúgy, pl. a Henley-rangsor szerint azonban Szingapúr az első, Románia pedig a 15. helyen áll. A különbség a számítási módszertanból adódik – ismerte be a bukaresti intézet.
Igen ám, de amikor megnéztük a hivatkozott rangsort, rögtön kiderült, hogy a Román Diplomáciai Intézet hazudott a Facebook-bejegyzésben. Ugyanis a Passport Indexben Románia több más állammal együtt a hetedik, nem pedig a hatodik csoportban van! (Lásd: https://www.passportindex.org/byRank.php) Ebben a csoportban hét ország található, mindenik útlevelével 173 másik államba lehet úgymond vízummentesen beutazni. Ráadásul ez a megfogalmazás nem pontos, ugyanis valójában csak 123 ország fogadja vízum nélkül a román útlevéllel rendelkezőket, a többi 50 az érkezéskor adja meg a beutazási engedélyt („visa on arrival”), így jön ki az említett 173. Ezen felül 25 olyan állam van a földön, amely előzetes vízum nélkül nem fogadja a „románokat”.
A történet másik huncutsága, hogy sem a Romániai Diplomáciai Intézet nem tette közzé, sem pedig annak a dicsekvését ellenőrzés nélkül közlő romániai magyar kiadványok, hogy Magyarország ebben a rangsorban (is) „Bezzegrománia” előtt áll, lévén a negyedik csoportban Svédországgal és Lengyelországgal együtt. Vagyis a magyar útlevél három hellyel veri a románt: 126 országban egyáltalán nem kell vízum annak, aki magyar útlevéllel akar beutazni, ötvenben érkezéskor pecsételik be, és csak 22 állam kér előzetes beutazási engedélyt a „magyaroktól”.