Novák Katalin magyar köztársasági elnök kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek. A döntést a Sándor-palota azzal magyarázta, hogy a pápalátogatás különleges alkalom, és az államfő élni kíván kegyelmezési jogkörével.
A Hunnia-per résztvevői az 2007–2009-es időszakban követtek el Molotov-koktélos vagy robbantásos támadásokat az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodáinál és egyes politikusaik otthonánál. Célpont volt például a Gyurcsány-kormány titokminisztere, Szilvásy György vidéki háza, Hiller István egykori szocialista oktatási miniszter és Kóka János SZDSZ-frakcióvezető ingatlana. Felgyújtottak egy Vörös Csepel nevű szórakozóhelyet, a Broadway Jegyiroda kirakatát és két melegbárt is. A vádpontok között szerepelt még egy székesfehérvári bankautomata felrobbantása is pénzszerzési céllal.
A magát Magyarok Nyilainak nevező csoport akcióiban nem sérült meg senki, kivéve egy esetet, a Csintalan Sándor nevű hintapolitikus megverését – emiatt a súlyos testi sértés is a vádpontok közé került. A szocialista Csintalan Sándort, az akkor még Simicska-féle Hír TV műsorvezetőjét 2007 decemberében az otthonánál, egy teremgarázsban négy álarcos verte véresre vascsövekkel.
Novák Katalin döntését megelőzően az évek óta húzódó perben újabb tárgyalást tartottak a Fővárosi Ítélőtáblán, ahol több elkövető büntetését csökkentették. „Nagyon köszönöm elnök asszonynak, hogy végre megszabadítottak ettől a tehertől. Döntésüket nem lehet elválasztani attól, hogy milyen sok ember állt ki mellettünk. A köszönet jár a Budaházy Bizottság az Igazságtételért tagjainak, minden közéleti szereplőnek, mindenkinek, aki kiállt mellettünk, minden magyarnak, akik bármit is tettek értünk, támogatást adtak, imádkoztak, aláírták a szabadulásunkért indított petíciót. E nélkül nem sikerült volna − mondta a Pesti Srácoknak Budaházy, aki tegnap este már ki is engedtek a váci fegyházból Nagy Zoltánnal együtt. A másik négy, terrorváddal elítélt, másfél évtizeden át meghurcolt társuk más börtönökből szabadult.
Budaházy – akit a magyar közvélemény zöme mély érzésű hazafinak tart – kiszabadulásakor azt nyilatkozta: üröm az örömben, hogy nem teljes körű kegyelmet kaptak, hanem csak feltételes szabadlábra helyezés történt, de „mindez most nem számít”. Szívében 14 év elteltével sincs most düh, csak hála és jóérzés. „A történelemben sosem a hazafias cselekedet miatt ítéltek el hazafiakat. Így volt ez az 56 után is. Nem szeretném a magam helyzetét az övékével egy szintre emelni, de ez történt Wittner Máriáékkal is. És Wittner Máriáéknak sokkal többet kellett várni a rehabilitációra, ami egyszer talán számunkra is eljön” – mondta a frissen szabadult a Magyar Nemzetnek.