A Békés vármegyei Vésztőn csütörtökön nyílt meg a Kós Károly vonzásában elnevezésű kiállítás a Bagolyvárban. Az MTI szerint a Kós (eredetileg Kosch) erdélyi származású, bár valójában bánsági.
A hat és félezer lakosú városka, Vésztő Békés vármegyében, a Szeghalmi járásban, a vármegye északi részén található, közigazgatási területének határa északon a megyehatárral is azonos Sebes-Körös. Természetföldrajzi szempontból a Kis-Sárrét délnyugati peremén, a Körös menti sík szomszédságában fekszik. Legismertebb nevezetességei a honfoglaláshoz kötődő Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely, illetve a népi írók szoborparkja, továbbá a nagyszalontai születésű Sinka István (1897–1969) költő, író kultusza, a „Fekete Bojtár” 1920-ban telepedett le Vésztőn, egykori lakóháza ma helytörténeti kiállításnak helyet adó emlékház.
Az ismeretek szerint Kós Károly (vagy egy nagyon közeli munkatársa, tanítványa) tervezte a vésztői Bagolyvárnak nevezett egykori családi házat az 1920-as években, és a polihisztor életműve nincs kellőképp kezelve sem Magyarországon, sem Erdélyben, a vésztői önkormányzat néhány éve úgy döntött, a 2019-ben uniós támogatásból felújított villában a tervező munkásságát bemutató interaktív tárlatot rendeznek be – hangzott el a csütörtöki megnyitón a helyszínen.
A tárlatot a Magyar Kastélyprogram Nkft. rendezte be, legunikálisabb darabja két bőr karosszék és két, középkori sisakhoz hasonlító lámpa, mindegyiket Kós tervezte, de életében sosem valósultak meg, azokat az eredeti tervek alapján a közelmúltban készítették el. A bőr karosszékekről nem sikerült kideríteni, hova szánta volna tervezőjük, a kovácsoltvas lámpát viszont az általa tervezett és épített sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba képzelte el. Onnan érkeztek díszített tölgyfa padok is Vésztőre, amelyeket szintén a művész tervezett.
Elkészítettek Vésztőn hat festett üvegablakot is, ezeket Kós Károly sztánai, Varjúvárnak nevezett otthonába festette eredetileg. Nem maradtak ugyan fenn, de Gerle János hagyatékában hamis negatív fénykép formájában a kutatások során rábukkantak, onnan tudták rekonstruálni a formákat. A színeket Kós Károly fennmaradt akvarelljein és nyomatain látható színskála alapján alakították ki.
Egy dokumentumfilmen bemutatják Kós Károly életét, és fotókon megjelennek legjelentősebb alkotásai is. Készült egy interaktív, Architect névre hallgató doboz is, amelynek elemeit kihúzogatva a műveiről kaphatnak az érdeklődők pontosabb képet. A tárlat kialakítását segítették a leszármazottak is, ők akvarelleket és Kós Károly által tervezett, ideális szobaterveket bocsátottak a kiállítóhely rendelkezésére.
A vélhetően 1924 és 1927 között épült, boronafalú Bagolyvárat – amelyet Petrovszki György ügyvéd építtetett – 2019-ben nettó százmillió forint uniós támogatásból újították fel, a Kós-kiállítás kialakítására bruttó 18 millió forint jutott.
Kós Károly 1883-ban született Temesváron és 1977-ben hunyt el Kolozsváron. A budapesti műegyetemen végzett építészként, később Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezőként elsősorban a kalotaszegi népi építészet, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. Legismertebb alkotásai: a budapesti Wekerletelep, a Fővárosi Állat- és Növénykert több pavilonja, a zebegényi Havas Boldogasszony-templom, a szadai Vécsey-kúria, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Ő tervezte az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásának díszleteit is. Író, drámaszerző, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus, vagyis sokoldalú alkotó és gondolkodó volt, aki 1919-ben megalakította a kérészéletű Kalotaszegi Köztársaságot. 1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948–49-ben a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt. Politikai vonatkozásban ma leginkább a Kiáltó szó című 1921-es röpirat társszerzőjeként ismert és idézett.