Ma kezdődik Mérán a Világzenei Csűrfesztivál

A Magyar Állami Népi Együttes is fellép az augusztus 3–6. között a Kolozsvár melletti Mérán tartandó Világzenei Csűrfesztiválon (Méra World Music Festival), ahol három kontinens zenéjét ismerhetik meg a résztvevők – közölték az MTI-vel a szervezők.

A fesztiválnak otthont adó kalotaszegi település különösen értékes népművészeti hagyományokkal rendelkezik, ezért a rendezvényen külön napot szánnak a népzene és néptánc legjobbjainak. A Magyar Állami Népi Együttes Az örök Kalotaszeg című műsorát mutatja be az erdélyi falu színpaddá alakított csűrjében pénteken este. Ugyancsak holnap hagyományos szlovák népzenével is ismerkedhet a közönség a Nogaband fellépésén, míg Tcha Limberger belga prímás a Kalotaszeg Trióval a magyar, román és cigány kultúrából merítő repertoárral érkezik Mérára.

Visszatérő meghívottjaik is vannak, a magyar cigányzenét játszó Parno Graszt csütörtökön lép fel a csűrszínpadon. Az erdélyi rézfúvós Fanfara Transilvania sem először áll a kalotaszegi közönség elé és a tradicionális délszláv dallamokra építő Söndörgő is visszatér.

A mérai csűrfesztivál idei világzenei térképe Dél-Amerikától Ukrajnáig terjed. Különlegesnek ígérkezik szombaton a latin-amerikai Unicumbia zenekar koncertje, melynek tagjai Mexikóból, Chiléből és Kolumbiából érkeznek. Fellép továbbá a kilenctagú ukrajnai Hudaki Village Band együttes.

Zoë Aqua amerikai hegedűművész és zenekara a klezmert és az erdélyi népzenét ötvözi, az Arundo párosa spanyolgitár-kísérettel szólaltat meg kevésbé ismert magyar népdalokat. Fellép még az ír–brit Houlihan trió, az „etno a capella” műfajban jeleskedő Dalinda, a klezmer és gengszterfolk dalokat előadó ukrán Kommuna Lux, valamint a múlt évben megalakult, Szilágyi Tóni erdélyi prímás és énekes által vezetett magyarországi Antonio Projekt.

A csűrszínpadon látható előadások és koncertek mellett Méra és a környék zenészdinasztiáinak hagyományőrző zenészei is évről évre kiemelt helyet kapnak a programban. A pénteki bemutatkozó mellett az esti táncházban első kézből ismerhetik meg tőlük a részvevők a kalotaszegi népzenét.

A szervezők napközben is számos kulturális és szórakoztató programmal készülnek. A rendezvénynek otthont adó Szarka-telket idén Boros Gábor mérai fotói díszítik, a Bivalystúdióban híres kalotaszegi zenészekről mutatnak be dokumentumfilmeket, a református templomban néprajzi előadásokat, koncerteket tartanak.

Délutánonként népdal-, valamint néptáncoktatás lesz, a legszebb kalotaszegi dalokat és a táncok alaplépéseit tanulhatják meg a résztvevők. A gyerekeket játékos népdal- és néptánctanulással, kézműves foglalkozással, mesefoglalkozással, mesemondással várják. A gasztronómia iránt érdeklődők számára naponta kalotaszegi kóstolót tartanak a mérai Bivalymúzeum udvarán, ahol helyi termelőktől származó ínyencségeket ízlelhetnek.

Az egész hétvégén zajló programokra Kolozsváról is indulnak fesztiváljáratok. Részletek a www.meraworldmusic.com honlapon találhatók.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nem nyúlhatnak hozzá a luxusnyugdíjakhoz Romániában

Következő hír

Beolvadásból jeles-díj Kovászna megye prefektusának

Related Posts
Total
0
Megosztás