Magyarország nem köteles elviselni hazugságokat még az USA elnökétől sem

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kijelentette ma Budapesten, hogy Magyarország nem köteles elviselni hazugságokat még az Amerikai Egyesült Államok elnökétől sem, a kormány ezért bekérette az amerikai nagykövetet Joe Biden előző heti, Orbán Viktor kormányfővel kapcsolatos kijelentései miatt – közölte Szijjártó Péter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt az albán kollégájával közös sajtótájékoztatóján megkérdezték Joe Biden amerikai elnök azon megjegyzéséről, miszerint Orbán Viktor kinyilvánította volna, hogy nem hisz a demokráciában. Erre reagálva Szijjártó leszögezte: „Ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől sem. Még akkor sem, ha az adott személy éppen az Amerikai Egyesült Államok elnöke.”

Miután ez a hazugság elhangzott a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban, bekérették a külügyminisztériumba az USA nagykövetét, ahol Magyar Levente miniszterhelyettes fogadta David Pressmant, felszólítva a diplomatát, hogy jelölje meg az Orbán Viktornak tulajdonított kijelentés helyét és idejét, pontos textusát. „Nyilvánvalóan ilyen kijelentés nem hangzott el, ezért semmifajta érdemi választ nem tudtunk kapni a nagykövettől” – árulta el a magyar külügyminiszter.

Pressman&Szijjártó

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy rendkívüli mértékben megnehezíti a kétoldalú magyar–amerikai kapcsolatokat az a hivatalos washingtoni narratíva, miszerint „itt, Magyarországon mi diktatúrát építünk”, ugyanis ezzel nem a kormányt, hanem az országot sértik meg. „Mert a miniszterelnök és a kormány nem egy véletlen sorsolás alapján vezeti ezt az országot, hanem az emberek döntése alapján. Négy választást nyertünk meg egymás után, és az emberek kijelölték a kormányzás irányát, amelyet mi végrehajtunk” – fejtette ki.

A külügyminiszter hozzátette: kikérték maguknak ezeket a durva sértéseket, bekérették a nagykövetet, figyelmeztetve: ez a fajta amerikai elnöki, kormányzati, demokrata adminisztrációbeli gondolkodásmód súlyos teher a kétoldalú kapcsolatainkon.

Szijjártó reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentésére is, aki szerint a magyar kormány nagyon veszélyes játékot játszik Oroszországgal. A magyar kormány szerint ami veszélyes, az maga a háború, minthogy a harcokban emberek halnak meg, ráadásul az eszkaláció kockázata is fennáll. „És mi nem szeretnénk, ha ez a háború továbbterjedne, mivel mi itt élünk a háború szomszédságában, és ha a háború továbbterjed, akkor annak mi a közvetlen veszélyeztetettjei lennénk. Ezért mi továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy béke legyen a szomszédban” – hangsúlyozta.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Március 15.: ünnepi megemlékezés Nagyváradon

Következő hír

Döglött disznók miatt razziáznak Arad megyében

Related Posts
Total
0
Megosztás