Magyarországi turisták kerültek romániai kórházba

Egy 44 tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek – közölte ma az MTI bukaresti sajtóhírek alapján

Eszerint hétfő reggel szállították az orsovai városi kórházba az első 12 – gyomorfájásra, hasmenésre és hányingerre panaszkodó – magyarországi beteget. Déltájban azonban megérkezett a turistabusszal a magyarországi csoport többi tagja is, hasonló, ételmérgezési tünetekkel. Ellátásuk érdekében a kórház teljes személyzetét riadóztatták és otthonról is behívták az orvosokat.

Az egészségügyi szakemberek szalmonellafertőzésre gyanakodtak, amelyet egy herkulesfürdői panzióban elfogyasztott vasárnap esti vacsora vagy hétfői reggeli okozhatott. A magyarországi turisták közül négynél jelentkeztek súlyosabb tünetek, végül azonban egyikük sem szorul tartós kórházi kezelésre, így valamennyien visszatérhettek herkulesfürdői szálláshelyükre.

Az orsovai kórház jelentette az esetet az egészségügyi minisztériumnak, a Krassó-Szörény megyei tisztiorvosi szolgálat pedig vizsgálatot indított az ügyben, hogy kiderítsék a megbetegedések okát.

Az erdélyi magyar sajtó azóta megírta, hogy a román sajtó – és nyomában az MTI – alaposan felfújta az esetet. A csoport nagyváradi illetőségű idegenvezetője (aki ismert RMDSZ-aktivista is) sietett cáfolni a nyilvánosságban megjelent feltételezéseket, ugyanis csupán egy banális gyomorrontás fordult elő néhány turistánál, de már mindannyian jól vannak és ma folytatták a dél-erdélyi utazgatást, nyaralást.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A „liberális” gyűlölködés vezetett ide

Következő hír

Balatoni kempingekből lopott egy román férfi

Related Posts
Total
0
Megosztás