Májusvégi váradi események

A nagyváradi Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében két rendezvény is lesz a hónap utolsó két napján.

Május 30-án, hétfőn, 18 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházában, a Kálvin János utca 1. szám alatt lesz előadás és könyvbemutató. B. Szabó Péter svájci író, költő, közéleti vezető, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) elnöke Szabadság és önrendelkezés című kötetét hozza el a Körös-parti városba. A szerzőt bemutatja Mandics György József Attila-díjas költő, író, és Csisztay Gizella író, műfordító. A kötetről, az önrendelkezés svájci és nyugati példáiról a szerzővel Szilágyi Zsolt politológus beszélget.

Másnap, május 31-én, kedden 20 órától Nagy József Barna Bringatúrák Várad körül című kötetét mutatják be az újvárosi a Kálvin János utca 1. szám alatti székház udvarában, az újvárosi református templom tövében. A kötetet Lázár Tibor, az EKE ’91 Nagyvárad-Bihar Egyesület alelnöke méltatja. A kerékpárral érkezők féláron juthatnak a kötethez a helyszínen.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Anekdotázva maszatoltak egyet a budapesti külügyi intézetben

Következő hír

Jeruzsálemi összecsapások

Related Posts
Total
0
Megosztás