A Helyzetjelentések című tárlat a nyolcvan éve született Cseh Tamásra emlékezik. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban megtekinthető kiállítás tárgyszerűen vezeti végig a látogatót a dalszerző munkásságán.
Egy hagyatékból akkor lesz örökség, ha kiállítást kap egy múzeumban – emlékeztetett a tárlat hétfő esti megnyitóján a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója. Demeter Szilárd kiemelte: az emlékkiállítás különlegessége, hogy társkurátorai, Cseh Bori és Csengey Balázs Cseh Tamás, illetve a dalszerző-énekes egyik alkotótársa, Csengey Dénes költő, író gyermekei, akik ritka alázattal és odafigyeléssel fordultak szüleik életműve felé.
Bérczes László rendező, a Cseh Tamás-beszélgetőkönyv szerzője az eseményen hangsúlyozta, hogy Cseh Tamás életművének kulcsfogalma a szabadság. Hozzátette: a PIM kiállítása nem elégszik meg nagy szavakkal, ehelyett tárgyszerűen végigvezeti a látogatót a dalszerző munkásságán.
A kurátorok „fantasztikus kincseket” találtak: olyan írásokat, rajzokat, fotókat és tárgyakat, amelyeknek múltja van – hívta fel a figyelmet Bérczes László többek között Cseh Tamás lengyel autóstoppos igazolványára, Baksa-Soós Jánostól kapott gitárjára, íróasztalán őrzött személyes tárgyaira, valamint a fotókon elkapott számtalan személyes pillanatra.
Csengey Balázs a tárlat címéről elmondta, hogy a hetvenes években Cseh Tamás és Bereményi Géza is gyakran helyzetjelentésekként hivatkoztak közös dalaikra. A kiállítás célja, hogy bemutassa, hogyan jött elő a rajztanárként indult Cseh Tamás életében a dal műfaja, hogy kik „lökdösték” a színpad felé már Bereményi Gézával való találkozása előtt, és hogy miként bontakozott ki az életmű. Mindehhez a kiindulási alap Cseh Tamás hagyatéka volt – mondta Csengey, hozzátéve: a dalszerzőről szóló kiállításban természetesen multimédiás egységekből sincs hiány.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Cseh Tamás-emlékkiállítása 2024. január 28-ig látogatható.