A Homonnay Gergely nevű írót – akit inkább baloldali aktivistaként és revolver-újságíróként ismernek Magyarországon – szilveszter után egy római klubban találták meg holtan. Összeesküvés-elméletek röpködnek ellenzéki oldalon a halála kapcsán.
Az olasz sajtó egybehangzóan írta meg, hogy az alig 46 éves Homonnay halála szív-keringési leállás miatt következett be, megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Egy zacskó fehér port és néhány ismeretlen eredetű folyadékot tartalmazó fiolát találtak nála, halálának pontos körülményeit jelenleg is vizsgálja az olasz rendőrség. Közismert drogbarátként tartották nyilván, feltételezhetően túladagolás végzett vele. Amikor ugyanis rátaláltak a Bananon nevű hely törökfürdőjének mosdójában, még voltak életjelei, de újraélesztése sikertelennek bizonyult.
Homonnay a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának angol–német szakán végzett, majd Pécsett és Budapesten folytatott jogi tanulmányokat. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, és éveken keresztül újságíróként dolgozott a bulvármédiában. Összesen két ponyvának minősülő kötetet adott ki. Két balliberális hangvételű blogja révén vált hírhedté, a Demokratikus Koalíció nyílt szimpatizánsa volt. 2021 szeptemberében Novák Katalinra tett becsületsértő kijelentése miatt jogerősen elítélték, de egy év próbaidőre bocsátották. A polgári-nemzeti oldal ennek ellenére visszafogottan reagált a halálhírére.
Az viszont mindenkinek feltűnt, hogy Homonnay teste még teljesen ki sem hűlt, amikor az összeesküvés-elméletek cunamija árasztotta el a magyar internet baloldali felét: a szerencsétlen sorsú aktivistát, emberhez méltatlan halálát is politikai célok szolgálatába állították, azt sugalmazva, hogy a harsány rendszerkritikus, homoszexuális blogger gyilkosság áldozata lett. A polgári-nemzeti oldal egyelőre visszafogottan reagált mind a halálhírre, mind az ellenzéki hisztériára.