Mégis lesz lovas, szekeres felvonulás az Ezer Székely Leány Napján

A közfelháborodás nyomására Csíkszereda városvezetésének végül sikerült kompromisszumra jutnia a rendőrséggel, így a hagyománynak megfelelően idén is lovakkal és szekerekkel vonulhatnak fel a népviseletbe öltözött székely leányok és legények a városközpontból a csíksomlyói hegynyeregbe.

A csütörtöki önkormányzati testületi ülésen az ügyben Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képviselője is interpellált. Napirend előtti felszólalásában megjegyezte: nem tartja szerencsésnek, hogy a háború árnyékában provokálják a székelyeket.

Ugyanakkor örvendetesnek tartja, hogy mégis meg lehet szervezni a lovas felvonulást az Ezer Székely Leány Napján. Mint fogalmazott, „a felmerült problémával kapcsolatosan a megfelelő kormányhatározat módosítására kerülhet sor. Annál is inkább, mert ez a határozat alkotmányellenes, mert a román alkotmány 6-os cikkelye kimondja, hogy az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási önazonosságuk megőrzésére és kifejezésére”.  Felhívta a figyelmet: „Ha azt látjuk, hogy Brassóban a piros-sárga-kék szalagos lovasok felvonulhatnak, és a mi lovasaink felvonulása ellehetetlenítésére meg egy 20 éves kormányhatározatot vesznek elő, akkor egyértelműen etnikai diszkriminációról van szó. Különösen súlyos az eset most, hogy a szomszédunkban egy etnikai alapú háborús konfliktus zajlik. Lehet, hogy vannak olyan emberek, akiknek jót tesz a lelküknek, ha a magyarságba rúghatnak, viszont én mégis lebeszélném a rendőrséget arról, hogy provokálja a székely-magyar közösséget.”

A szervezők szombat reggel várnak minden fiatalt székely ruhában a Szabadság térre, ahol hagyományosan énekkel és tánccal kezdődik a rendezvény. A szekerek és a hintók az Óceán üzlettel szembeni zöldövezeten lesznek, majd közösen egy lezárt útszakaszon tudnak felmenni a kegytemplom irányába a somlyói nyeregbe.

A rendőrséggel való kompromisszum egyébként annyit takar, hogy a Szabadság téri tánc idejére a lovakat és a szekereket a közelben, a Temesvári sugárút és a Szív utca kereszteződésénél található zöld övezetben „parkolhatják le”, majd a tánc végeztével egy lezárt útvonalon indulhatnak majd ki Csíksomlyóra a nyeregbe.

Mint arról mi is beszámoltunk, a 2002. évi 195-ös számú, közúti közlekedésről szóló sürgősségi kormányrendelet 71. cikkelye tiltja a szekerek és lovasok megyei jogú városok területén való közlekedését, erre hivatkozva akarta a rendőrség az idén betiltani a szekeres és lovas felvonulást Csíkszereda főteréről. Csakhogy ez esetben nem mindennapi közlekedésről van szó, hanem egy alkalmi, ünnepi felvonulásról, amiből évente több száz zajlik Románia különböző városaiban, minden különösebb gond nélkül, hiszen csupán hozzáértő és jóindulatú szervezés kérdése az egész.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A magyar vármegye hagyománya és jövője

Következő hír

A magyarságot gyalázni „szabad véleménynyilvánítás”?

Related Posts
Total
0
Megosztás