A román legfelsőbb bíróság a honlapján tette közzé ma azt közölte, hogy elfogadta az Oktatási Minisztérium és a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen, de a későbbiekben már csak azt részletezte, hogy kizárta a felperesek sorából a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC) és a Népi Mozgalom Pártot (PMP), és elutasította ezek kereseteit, a korábbi ítélet más részeit pedig érvényben tartotta.
Ezen ítélet nyomán azonban jogbizonytalanságba sodródott a marosvásárhelyi magyar középiskola működése. Tamási Zsolt, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta: az ügyvédek úgy értelmezik, hogy a korábbi jogfosztó ítélet lényegi részei érvényben maradtak. Vagyis az általa vezetett intézmény újra működési engedély nélkül maradt.
A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Népi Mozgalom Párt (PMP), a Dan Tanasă-féle Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), valamint a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői közössége közösen perelte be a román Oktatásügyi Minisztériumot és a gimnáziumot a tanintézet törvénytelennek vélt 2018-as létrehozása miatt.
A per elindítói azt kifogásolták, hogy a szaktárca négy olyan közigazgatási határozatot hozott, amelyek kimondottan a marosvásárhelyi iskola létrehozására vonatkoztak. A parlamentből 2020-ban kiesett PMP korábbi képviselője, Marius Pașcan úgy vélte, hogy a gimnáziumot a kormánykoalíció pártjainak „aljas politikai cinkosságával”, Budapest megrendelésére és nyomására hozták létre.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2018-ban megszűnt önálló intézményként működni. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében indított vizsgálatot Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő ellen az iskola 2014-es létrehozásakor elkövetett vélt törvénytelenségek miatt. A per vádiratát a bíróság visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.
A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót.
Az iskola újraalapításáról 2018 februárjában törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban az alkotmánybíróság egy hónappal később alkotmányellenesnek minősítette. Az iskola végül az oktatási tárca 2018 augusztusában elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját immár II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven.
A tanintézet azért szálka a román nacionalista szervezetek szemében, mert a római katolikus egyház 2004-ben visszaperelte az egykor államosított marosvásárhelyi iskolaépületeit. Az intézmény egykori főépületében ma Marosvásárhely román tannyelvű „elitiskolája”, az Unirea Főgimnázium működik. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium az iskola régi épületében és más egyházi épületekben kezdte el működését.
A román legfelsőbb bíróság döntését egyesek – politikusok és sajtósok – máris úgy értelmezik és ebben az értelemben nyilatkoznak-írnak, hogy a bukaresti hatalom bezárásra ítélte a marosvásárhelyi magyar iskolát. Miközben az országot egy olyan politikai konglomerátum vezeti, amelynek egyik alkotója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.