Nagy várakozás előzi meg a Hunyadit

Európai filmekben is ritkán vagy szinte soha nem láthatunk olyan monumentális csatajeleneteket, mint amilyenek a Hunyadi című történelmi sorozatban lesznek. Az eddigi vélemények igen biztatók.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) és a Beta Film finanszírozásában létrejött Hunyadi (Rise of the Raven): a TV2 március 8-án, szombaton 20 órakor, dupla résszel mutatja be a várva várt történelmi sorozatot, magyar és nemzetközi szereposztásban. A sorozat magyarországi szombati premierjét követően vasárnap 21 órakor folytatódik a 3. epizóddal, az ezt követő részek pedig szombat esténként láthatók majd a TV2-n.

A magyar–osztrák életrajzi történelmi sorozat Bán János (írói nevén: Bán Mór) azonos című regénysorozata alapján készült. Az első részét 2024. október 22-én mutatták be a cannes-i fesztiválpalota nagytermében.

A címadó személyiség, Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) hadvezér, a középkori Magyar Királyság egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között annak kormányzója (régense) volt. Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda, Hunyadi Mátyás és László apja. Az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelmei, elsősorban a nándorfehérvári diadal (1456) révén már kortársaitól kivívta magának a „törökverő” melléknevet.

A filmsorozatban Hunyadi Jánost a zabolai (Háromszék) születésű Kádár L. Gellért alakítja, Rujder Vivien a kormányzó feleségét, Szilágyi Erzsébetet játssza, Törőcsik Franciska pedig Hunyadi első szerelmét, Brankovics Marát kelti életre. A projekt vezető producere, Robert Lantos világhírű kanadai-magyar producer, az egyes epizódokat az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, valamint Szász Attila, Nagypál Orsi és Lengyel Balázs rendezték.

Hunyadi János nevéhez ma két impozáns Kárpát-medencei épített örökség kötődik: Dél-Erdélyben Vajdahunyad műemlék vára, illetve az 1896. évi millenniumi kiállításra a budapesti Városligetben épített historizáló, az eredetitől minden részében eltérő új Vajdahunyad-vár. Nemrég a Marosvásárhelyen megjelenő Népújságban  Nagy-Bodó Tibor tollából jelent meg egy érdekes, olvasmányos, részletes ismertetés Erdély és a világ egyik legszebb várkastélya címmel, itt olvasható: https://www.e-nepujsag.ro/articles/erdely-es-a-vilag-egyik-legszebb-varkastelya

Mivel ez az írás Vajdahunyad várával foglalkozik, nem tér ki a manapság is sokat vitatott-csócsált témára, Hunyadi János származására, aminek jelenleg két főbb teóriája osztja meg még a történésztársadalmat is: a román filiációt nyilvánvalóan a román nacionalista historizálás erőltette, majd a szocialista táboron belüli internacionalista szemlélet prolongálta máiglan (noha maximum kun származásról lehetne beszélni apai ágon), olyannyira, hogy ez túlharsogta azt a nagyon is megalapozott vélekedést, miszerint Hunyadi János ténylegesen Luxemburgi Zsigmond magyar király házasságon kívüli gyermeke volt, másként nem is emelkedhetett volna kormányzói rangra a királyságban.

Egy kevésbé ismert elmélet szerint a Hunyadi-uralkodóház székely eredetű, s ezt elsőként Aranka György rögzítette 1811-ben, majd Kazinczy Ferenc és Ponori Thewrewk József is úgy tudták, hogy a „Hunyadi Székely familia Zsigmondnak ideje előtt már virágzott”, hiszen a Hunyadba telepített Székelyek valójában mindnyájan nemesek voltak. Diószegi György Antal művelődéskutató mutatott rá, hogy Hunyadi János székely eredete közismert volt a XIX. századi Erdély világában, a román származás újkori kitaláció.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Orbán Viktor üzent Brüsszelnek

Következő hír

Mi történhet a botrány után?

Related Posts
Total
0
Megosztás