Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége közleményben mutatott rá a felelősökre a Békás-szoros elvesztésének, azaz Erdélyből Moldvába „kerülésének” ügyében. Alább olvasható.
Bár senkit nem ért váratlanul, mégis lesújtó a marosvásárhelyi ítélőtábla döntése a Békás-szoros ügyében, mely nemcsak a román bíróságok elfogultságáról tesz tanúbizonyságot, hanem egyes magyar vezetők alkalmatlanságáról, sőt, cinkos tétlenségéről is. Az úzvölgyi hősi katonatemető körül kialakult botrányos eseményeket, valamint e mostani, a székelyföldi Békás-szorost véglegesen a moldvai Neamț megyéhez csatoló döntést látva félő, hogy Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök pályafutásának végére a most még ironikusnak tűnő jövőkép is beigazolódik, és hozzá nem értésének következményeként a csíksomlyói nyerget is kiszakítják Hargita megyéből – például Ilfov megyéhez csatolva azt.
Mi, erdélyi magyarok, az elmúlt időszakban számtalanszor megtapasztalhattuk, miként vezérlik magyarellenes indulatok a romániai – úgynevezett – igazságszolgáltatást. Ennek ellenére a Békás-szoros esetében – akárcsak sok más, hasonló kérdésben is – hiba lenne kizárólag a román szerveket kárhoztatni, hiszen a felelősség ebben az esetben is elsősorban a magyar vezetőket és hibás döntéseiket terheli.
Mint ismeretes, 1998-ban – az akkor még ellenzék nélkül működő gyergyószentmiklósi RMDSZ-es városvezetés – aláírt egy, a megye határait módosító jegyzőkönyvet, mely közigazgatásilag Neamț megyéhez csatolta a Békás-szorost. 2009-ben – a nemrég megalakult erdélyi magyar nemzeti ellenzék első gyergyószentmiklósi polgármestereként – Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség alapító elnöke, jogi úton megtámadta a határmódosítást, melyhez később – feltehetően politikai okból – csatlakozott az addig több mint tíz éve tétlen megyei önkormányzat is.
Megállapítható: a Borboly Csaba vezette Hargita Megyei Tanács az elmúlt időszakban kudarcot kudarcra halmozott. Elég csak az Úzvölgyében történt konfliktusra gondolnunk, amikor a Bákó megyei Dormánfalva támogatásával randalírozhattak hősi katonáink temetőjében a magyargyűlölő szélsőségesek, sőt, a temető eredeti állapotának visszaállítását elrendelő bírósági döntés után is tovább folytatódhatott a temetőgyalázás – Borboly Csaba cinkos tétlensége mellett. Ugyanakkor a sikertelenség fokmérője Hargita megye kétségbeejtő gazdasági állapota is, melyet megtapasztalva joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy az a TikTok-on és Facebook-on bohóckodó Borboly Csaba egyszerű hozzá nem értésének eredménye, vagy a Székelyföld ellehetetlenítésére tett bukaresti kísérletekkel való azonosulásának hozadéka. Mindezek a kérdések egy olyan elöljáró esetében merülnek fel, akinek korrupciós ügyében a magyarokat általában elítélő román bíróság – furcsa és szokatlan módon – még mindig nem tudott döntésre jutni.
Biztosak vagyunk benne, hogy még az RMDSZ felsővezetésével szemben is mentességet élvező Borboly Csaba meg fogja találni – legkésőbb a következő élő bejelentkezésében – azokat, akik véleménye szerint felelősek a Békás-szoros elvesztéséért, és mindent el fog követni, hogy ezen újabb kudarcáról elterelje a figyelmet. Mindaddig azonban, amíg így tesz és tehet, Hargita megye lakói, valamint közös kulturális- és természeti kincseink vannak veszélyben – kiszolgáltatva egy alkalmatlan, a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó embernek.