Összeomlóban a Böjte Csaba elleni balliberális médiaakció – frissítve!

Két megszólaló is visszavonta állításait azok közül, akik korábban arról számoltak be a Soros-médiában, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi gyermekotthonaiban bántalmazás áldozatai vagy tanúi voltak.

Májusban összehangolt lejáratókampány indult Böjte Csaba ferences szerzetes ellen, aki az 1990-es években létrehozta a Dévai Szent Ferenc Alapítványt Erdélyben – számol be róla a Pesti Srácok. A szervezet nehéz sorsú gyermekeknek nyújt menedéket. A lejáratókampányban aktív részt vállalt a magyarországi Mérce, RTL, HVG stb., valamint az Átlátszó.hu erdélyi kiadása és Telex kolozsvári nyúlványa, a Transtelex.ro, amelyek azt állították, hogy szexuális bántalmazások történt az alapítványi otthonokban, s ezeket Böjtéék megpróbáltak eltussolni.

„ Bánt a gondolat, hogy miattam magát bántják, kövezik. Hibáztam. Beismerem, hogy nem kellett volna, hogy engedjem, hogy a harag eluralkodjon rajtam. Sajnos illetlen dolgokat írtam és visszaéltek vele” – írta egy Facebook-posztban az egyik állítólagos áldozat. A nő tizennégy évesen került a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központba, és a balliberális médiában megjelent, erősen összevágott videóinterjúban arról beszélt, hogy egy nevelője többször megerőszakolta. Arról is írt a posztban, amely egyben egy Böjte Csabának írt nyílt levél, hogy „végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket, akik a maga fejét akarták általam”.

Ráadásul nem ő az egyetlen, aki visszakozott a vádak kapcsán, hanem egy másik nő is, aki néhány évig Déván dolgozott nevelőként, és korábban naplószerű bejegyzésekben igyekezett lejáratni a szerzetest, mondván, hogy az intézményeiben „dickensi körülmények uralkodnak és bántalmazzák a gyermekeket”. Néhány napja Bernadett is nyilvánosan bocsánatot kért a „haragból és kudarcból” íródott posztokért.

Mint azt a korábbi nevelő írta: szóbeszédnek ült fel, ebből születtek vádaskodások, ám az állítólagos áldozatok láthatóan jó kapcsolatot ápoltak a nevelőkkel, akikre panaszkodtak. „Remélem, ahol kell, nekem is megbocsátanak! Inkább megköszönöm a jót, amit kaptam, hogy Covid idején befogadtak… belebuktam…” – írta, és megköszönte, hogy fia a Déván töltött időnek köszönhetően megtanulta, hol lakik a Jóisten, tud imádkozni, magától átmegy a templomba, és nagyon jó lelke van. „Sokat kell tanulnom tőle” – írta a volt nevelő, aki az összes korábbi gyalázkodó posztját törölte.

A „Böjte Csaba Dosszié” Facebook-csoport eddig aktív tagjai megdöbbenéssel állnak a fejlemények előtt. Olyan hozzászólások vannak, amelyek egyértelműen kimondják, hazudtak a nagy leleplezők, de ezt valamilyen befolyás hatására tehették. Valakik felhasználták, kihasználták őket – szól a konklúzió

Böjte Csaba utóbbi napokban készült közösségimédia-posztjai a megbocsátásról szólnak. Mint azt a szerzetes írta: „Szent II. János Pál pápa a testébe fúródott golyót Máriának ajándékozta, és elment a börtönbe, megbocsátott az őt megölni akaró gyilkosnak! Ez a szentek útja. Milyen más lenne a világ, ha mi is ezen az úton járnánk?”

A ferences atya többek között arról is elmélkedett bejegyzéseiben, hogy „nehéz hinni azt, hogy azzal az emberrel szemben, aki rosszat mond ránk, vagy tőrt döf a hátunkba, lehet rendezni a nézeteltérést, és el lehet érni, hogy békében, szeretetben éljünk. Szent Ferencben, Szent Ritában és oly sok szentben pont ezt csodáljuk… ne csak csodáljuk, hanem tegyünk meg mindent, hogy megnyerjük a testvérünket az életnek és a SZERETETNEK.”

Frissítés: 

A ferences szerzetest az államalapítás ünnepén Magyar Becsületrenddel tüntették ki, amit BNovák Katalin köztársasági elnöktől vehetett át Esztergomban. A legkisebb sodródó élet és érték a magyar népnek, ezt jelezi a kitüntetésem is – mondta Böjte Csaba, aki az elismerést az erdélyi nehéz sorsú gyerekek felkarolásáért, humanitárius tevékenységéért, a gondviselés megélését segítő, nagy hatású tanításaiért és a magyar nemzet lelki megerősödését szolgáló életútja elismeréseként kapta.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Kiszolgáltatottak a romániai gazdák

Következő hír

Felújítva áll a Mikó-kripta a Házsongárdi temetőben

Related Posts
Total
0
Megosztás