Ötvenéves az internetes zaklatás első áldozata

Idén két kerek évforduló is kapcsolódik az egykori fehér házi gyakornok, Monica Lewinsky nevéhez. Egyrészt 25 éve, 1998 januárjában robbant ki az a botrány, amely hónapokra, évekre a világ egyik legismertebb emberévé tette, másrészt az akkor 24 esztendős lány a minap lett ötvenéves.

Monica Lewinsky 21 évesen lett gyakornok a Fehér Házban, és akkor találkozott Bill Clinton akkori elnökkel, amikor ő a vezérkari főnök, Leon Panetta munkatársa lett. Nem sokkal később egy partin került közelebbi kontaktusba az USA elnökével, s két éven át tartó viszony alakult ki közöttük.

Amikor 1998-ban kirobbant a botrány a sajtóban, Bill Clinton eleinte következetesen tagadott, de később kénytelen volt beismerni, hogy szexuális kapcsolata volt a fiatal hölggyel. Az ügy minden híradás vezető témája volt hónapokig, ráadásul mivel Clinton a szenátus előtt is hazudott a kapcsolatról, így az a lehetőség is reális forgatókönyvnek tűnt, hogy a demokrata elnök belebukik a botrányba. Ez végül nem történt meg, hiszen Amerikában még az olyan szenilis öregember elnök lehet, mint a mostani, Joe Biden…

A Fehér Ház-beli viszony pedig nem Clintonnak (akit szép lassan kimosdatott a sajtó és a korabeli megmondóemberek), hanem a gyakornoklánynak ártott meg. Miután kapcsolatukról szinte minden nyilvánosságra került a médiában, a szexuális aktus után foltossá vált ruhától kezdve a méreteken át, a fizikai érintkezés apró részleteinek kivesézéséig. Monica Lewinsky hetekig bujkált édesanyja lakásában az újságírók és a paparazzók elől, de a kéretlen hírnév egy új formájával is szembe kellett néznie. Akkoriban indult hódító útjára az internet, és Lewinsky lett az internetes zaklatók legfőbb célpontja.

A televízióban rendre téma lett az eset, az úgynevezett szórakoztató műsorokban durva viccek sokasága hangzott el vele kapcsolatban, az Amerikai Egyesült Államok legnézettebb talkshow-iban élcelődtek rajta, gyakorta ízléstelenül, a nemi életét kipellengérezve.

Később maga is beszélt minderről. „Akkoriban én voltam a világ legmegalázottabb embere” – fogalmazott. „Én voltam az első ember, aki az internet miatt globális megaláztatásban részesült” – tette hozzá. Ráadásul hamar kiderítették róla, hogy korábban a középiskolai tanárával is hosszan tartó intim kapcsolatban állt, aki Clintonhoz hasonlóan ugyancsak házas volt, Monica pedig megkapta a bélyeget. „Akkoriban még sehol sem volt a metoo-mozgalom, teljesen másként bántak egy fiatal nővel ilyen esetben” – írta a People magazin. Televíziós produkciók, reklámok, videóklipek születtek, amelyekben az ő szexuális életét figurázták ki.

A legszörnyűbb élmények azt nevezte, amikor az ügyet kirobbantó Linda Tripp-pel történő magánbeszélgetéseit kellett visszahallgatnia a televízióban és a rádióban. (Az akkoriban a Pentagonban dolgozó Trippnek mesélt először Monica Lewinsky a Clintonnal folytatott viszonyáról, aki ezeket a beszélgetéseket magnóra vette és átadta Kenneth Starr főügyésznek.)

A nyilvános megaláztatás miatt Monica Lewinsky elmondása szerint többször is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, édesanyja azt mondta, emiatt minden alkalommal lánya mellett volt, amikor az ágyban aludt, s csak nyitott ajtó mellett engedte zuhanyozni. Később, a bujkálást követően nyitott lett a média érdeklődésére, 1999-ben 70 millióan nézték meg azt a műsort, amelyben Barbara Walters vendége volt.

Ezután újra szándékosan eltűnt a nyilvánosság elől, Angliában élt sokáig, ugyanakkor az elhelyezkedését rendre megnehezítette kétes híre. A metoo-kampány során újra feltűnt a nyilvánosságban, mivel a Clintonnal történt afférja kapcsán a korábbi elnök felelősségéről beszélt, aki szerinte visszaélt vele szemben a hatalmi helyzetével. Azóta számos előadást tartott világszerte az online térben elkövetett zaklatásról, visszaélésekről, a cyberbullingról, az elsősorban kamaszokat érő netes megaláztatásokról. 2018-ban Magyarországon is járt, a BrandFestival keretében tartott előadást a témában.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az Európai Unió csúcsán virágzik a korrupció

Következő hír

Komolytalan és arcátlan a magyar baloldal

Related Posts
Total
0
Megosztás