Tavaly decemberben robbant ki az Európai Unió történetének legnagyobb korrupciós botránya Brüsszelben. A belga rendőrség első körben egy befolyásszerzésre irányuló vizsgálat során nagyszabású letartóztatásokat hajtott végre, és 1,5 millió eurót foglalt le az Európai Parlament tagjaitól, köztük a testület akkori alelnökétől, Eva Kaili képviselőtől.
A görög baloldali politikus és társai Katarnak és más közel-keleti országoknak lobbiztak az európai intézményekben, a megfelelő politikai döntésekért cserébe pedig nagyvonalú ajándékokat zsebeltek be. Eva Kailit előzetes letartóztatásba helyezték, majd hónapokkal később kiengedték, és azóta csendben visszaült a parlamentbe, ahol szigorúbb etikai szabályokat követelt olyan esetekre, amelyekben ő maga is sáros volt.
Az Európai Parlament olyan javaslatokkal állt elő, ami inkább nevetségessé teszi az uniós politikát, mint komollyá. A testület először is elutasította, hogy saját vizsgálatot indítson arról, hogy mi is történt valójában, és úgy döntött, hogy nem kötelezi az európai parlamenti képviselőket vagyonnyilatkozatuk átvizsgáltatására, és nem fosztja meg az elítélt képviselőket sem a brutálisan magas nyugdíjuktól.
Brüsszel ehelyett egy sor olyan intézkedéssel igyekezett tompítani az uniós intézményeket ért gyomrost, amelyek még több papírmunkával járnak, még több bürokráciával. Csakhogy éppen a szóban forgó korrupciós botrány melegágya is a végeláthatatlan és követhetetlen bürokrácia volt.
A Politico ennek kapcsán idézi Richard Corbett volt baloldali európai parlamenti képviselőt, aki agresszívabb reformokat támogat, és aki elismerte, hogy nem biztos abban, hogy az Európai Parlament valóban eljut-e a kezdetben hangzatos jelszavakkal felvázolt reformig.
Másfelől köztudott, hogy a brüsszeli bürokrácia feje, az Európai Bizottság elnöke, a német Ursula von der Leyen az egyik legkorruptabb politikus, akit senki sem hajlandó vagy mer felelősségre vonni.
