Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 54 százalékával vezete a 46 százalékon álló Ivan Korcok korábbi külügyminiszter előtt a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában a leadott szavazatok 96 százalékának feldolgozottsága mellett.
Az arányokat és Pellegrini előnyét tekintve a mostani adat gyakorlatilag nem hivatalos végeredménynek tekinthető. A részvételi arány eddig 60 százalékosnak mutatkozik, ami a második legmagasabbnak számít a szlovákiai államfőválasztások történetében.
Az államfőválasztás két héttel korábban tartott első köréből a mostani második fordulóba Ivan Korcok a szavazatok 42,5 százalékát megszerezve jutott tovább, Peter Pellegrini, akkor a voksok 37 százalékát kapta.
A választás hivatalos végeredményének nyilvánosságra hozatala ma várható. A vonatkozó szlovák szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.