Prostitúcióra kényszerítettek egy romániai nőt is Magyarországon

Egy Tolna vármegyei férfi és élettársa két kiszolgáltatott nőt kényszerített több éven keresztül prostitúcióra, végül a folyamatosan növekvő kapzsiságuk okozta vesztüket.

A decsi férfi és élettársa egy munkahellyel, jövedelemmel, vagyonnal és családi kötelékekkel nem rendelkező fiatal nőt 2017 elejétől az év november végéig prostitúcióra bírt rá, amit bérelt lakásokban és más helyszíneken kellett végeznie a Dunántúlon.

A sértett eleinte kedvelte a vádlottakat, ahogy azonban több pénzt keresett, a pár azt követelte, hogy minél több férfit fogadjon. A nap huszonnégy órájában akár tíz-húsz férfi vendéget is kellett fogadnia. A nőnek kezdetben a prostitúcióval keresett pénz negyven százalékát, később a teljes összeget át kellett adnia a vádlottaknak. A férfi és élettársa nem erőszakkal vagy fenyegetéssel, hanem a kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, megtévesztéssel bírták rá a prostitúcióra a sértettet, aki 2017. november végén elszökött tőlük.

A páros ezután legalább két éven át, 2020. augusztus 7-ig egy román állampolgárságú, írni-olvasni nem tudó, enyhén értelmi fogyatékos nőt kényszerített prostitúcióra Decsen, Baján és Szegeden, ekkor már bántalmazással, fenyegetéssel. A nő 2018 szeptember végén, október elején a terhessége miatt szólt a férfinak, hogy nem akarja folytatni a prostitúciót, erre az megverte. A sértett vérezni kezdett, mentőt hívtak hozzá, a nő a szekszárdi kórházban fiúgyermeket szült. A sértett a kórházból az újszülöttet nem vihette el, őt azonban a vádlottak visszavitték magukhoz, és a császármetszés után néhány nappal ismét fogadnia kellett férfiakat.

A nő később újra teherbe esett, de ennek ideje alatt is folytatnia kellett a prostitúciót. 2020. szeptember 8-án életveszélyes helyzet miatt sürgős császármetszést végeztek rajta, és lánygyermeket szült, ezután a kórházban tett feljelentést – írta az MTI. Emberkereskedelem és kényszermunka miatt a 26 éves férfit tíz év hat hónap, a vele egyidős élettársát pedig hét év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Szekszárdi Törvényszék kedden.

Az elsőrendű vádlott férfit – aki két és fél, illetve ötmillió forintot keresett a sértettek prostitúciós munkájából – a törvényszék hét és fél millió forint vagyonelkobzással is sújtotta, illetve kábítószer birtoklása miatt is elmarasztalta – közölte a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, az arcátlan vádlottak és védőik az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette kapcsán felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek. A bíróság elrendelte a szabadlábon lévő férfi letartóztatását és élettársa bűnügyi felügyeletét.

(Címképünk illusztráció)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Románia: Bye, bye, Schengen…

Következő hír

Püspöki szinódus volt a Vatikánban

Related Posts
Total
0
Megosztás