A román kormány a Tarom légitársaság egyik repülőgépét küldi a Dél-Afrikai Köztársaságban rekedt román és más európai állampolgárok hazaszállítására – jelentette be vasárnap Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője.
Az államtitkár szerint a külügyi, a belügyi és a szállításügyi minisztérium közösen dolgozik azoknak a román és más uniós állampolgároknak a hazahozatalán, akik a repülőjáratok felfüggesztése miatt Dél-Afrikában rekedtek.
A mai kormányülés elején Nicolae Ciucă miniszterelnök is bejelentette, hogy egy Tarom-gépet Pretoriába küldenek a román állampolgárokért, és mivel a gépen marad 50-55 szabad hely, azokat felajánlják más európai polgároknak, akik szintén Dél-Afrikában maradtak, miután a koronavírus új vírusváltozatának felbukkanása miatt felfüggesztették az Európába tartó repülőjáratokat.
Amúgy a legutóbbi tájékoztatás óta 1377 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 21 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az új esetekkel 1 776 949-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 10.277-en újrafertőződtek, az első megfertőződéstől számított hat hónap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor eddig 1.679.942 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.
Eddig 10 706 937 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 5 268 212 antigén-gyorstesztet végeztek. Az elmúlt 24 órában 8728 RT-PCR tesztet végeztek el (3584-ot az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 5144-et kérésre), és 12.410 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az igazolt új esetek mellett 184 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.
A legmagasabb rátával rendelkező városok különben mind a tág értelemben vett Erdélyben találhatók, a Szeben megyei Szerdahely (5,63), a Hunyad megyei Algyógy (5,45), a Bihar megyei Érmihályfalva (5,36), valamint a szintén Szeben megyei Nagydisznód (4,86) az első öt.
Megyei szinten Bukarest fővárosból (191), illetve Szeben (106), Giurgiu (105), Kolozs (94), Bihar (84), Arad (80) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A fertőzöttségi ráta Arad megyében volt a legmagasabb, ahol 3,39 esetszám jutott ezer lakosra, de nagy a fertőzöttségi ráta Bihar megyében is (3,01). Harmincegy megye zöld zónába, kilenc pedig sárga zónába tartozik.