Romániában építi fel új vérplazmagyárát egy ukrán cég

A Románia nyugati határszélén lévő Nagyváradon épít egy 35 ezer négyzetméteres gyárat a Biopharma Plasma, amely egy a 19. század végén Kijevben alapított gyógyipari vállalkozás mai utóda. Az új üzem évente 1,2 millió liter plazmát dolgoz majd fel – legalábbis így tudja a Világgazdaság.

A romániai beruházás értéke 37 millió euró, a kivitelezés várhatóan 2026 februárjára fejeződik be, az üzem pedig márciusban kezdheti meg működését – ezt a Bihar megyei környezetvédelmi hivatalhoz benyújtott dokumentumokból hámozták ki a jól értesültek. Akik egyébként egy több mint egy évszázados múlttal rendelkező ukrán üzemnek írják a Biopharma Plasmát, noha csak három évtizede tartozik Ukrajnához, azelőtt az Orosz Birodalom, majd a Szovjetunió ipari létesítménye volt.

A Profit.ro hírportál értesülései alapján a vállalat Nagyvárad nyugati ipari parkjában, a ipari parkban, a víztisztító telep melletti Nicolae Filipescu utcán egy 34 370 négyzetméteres területen alakítja ki a gyártóüzemet, amely évente 1,2 millió liter fagyasztott vérplazmát dolgoz fel. A késztermékek között szerepel a Bioven 10 százalékos IgG immunoglobulin – évente akár 400 000 injekciós üveg –, valamint az Albuven 20 százalékos albumin – évi 1,8 millió üveg.

Kezdetben egy gyártósoron indul el a termelés, de a tervek szerint a kapacitás később duplájára bővíthető. A plazmát a vállalat saját véradóközpontjaiból szerzi be, –20 °C-on tárolják, majd speciális szűrési, tisztítási és sterilizálási eljárásokkal dolgozzák fel. A gyártási technológia során használt vegyszereket – mint például etanol, ecetsav, nátrium-klorid és izopropanol – fokozott biztonsági intézkedések mellett tárolják a környezetszennyezés elkerülése érdekében.

A telephelyen gyártócsarnok, veszélyes anyagokat tároló raktárak, laboratóriumok, irodák, belső úthálózat, parkolók és zöldterületek is helyet kapnak. A gyár működése heti hét napon, megszakítás nélkül zajlik majd.

A Biopharma Plasma 1895-ben alakult, és mára Kelet-Európa legnagyobb plazmaalapú gyógyszergyártó vállalatává nőtte ki magát. 2015-ben nyitották meg első plazmaközpontjukat Szumiban, Ukrajnában, és 2019-ben 175 millió dolláros beruházással hozták létre frakcionáló üzemüket, amely évente több mint 1 millió liter plazma feldolgozására képes. Romániában 2022 óta van jelen, bukaresti központtal. A magyarországi sajtó szerint a vállalat valójában „menekül” Ukrajnából, ezért telepíti át a gyártást a kelet-európai frontzónából Romániába.

Nagyváradra egyébként már több olyan multi telepített üzemet az utóbbi időben, amely a környezetre és az emberi életre veszélyes termelést folytat, de mindegyik kockázatmentességet ígért. Egyelőre nem voltak ezt cáfoló események, ugyanakkor a város az erőltetett szocialista iparosítás örökségét sem tudta még feldolgozni és leküzdeni: zagytározók, romos gyártelepek, hulladékmezők, roncsudvarok, rozsdatemetők, vegyipari üledékek stb. tucatjai rontják a városképet és az itt lakók életminőségét.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Még mindig sokan halnak meg a romániai utakon

Következő hír

Románia, 2019 – pápalátogatás visszaélésekkel

Related Posts
Total
0
Megosztás