A Hamász terrorszervezet által is hirdetett rigmust skandálva vonultak Bukarest utcáin szombaton a palesztin, illetve palesztinbarát tüntetők. A „from the river to the sea, Palestine will be free”, azaz „a folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz” jelszó arra utal, hogy a keleten a Jordán folyó, nyugaton pedig a Földközi-tenger övezte terület képezi Palesztinát. Mint a román sajtó beszámolóiban megjegyzi, a szlogen Izrael létezésének tagadását fejezi ki.
A Bukarest központjában tartott megmozduláson mintegy háromezren vettek részt. Az esemény a Román-palesztina szolidaritás név alatt futó Facebook-oldalon szervzeték. A kezdeményezők szerint „Izrael tömeggyilkosságot hajt végre a civilek ellen a Gázai-övezetben”. Mint fogalmaznak: „amíg nem lesz tűzszünet, folytatják az utcai megmozdulásokat”. Hasonló demonstrációra szinte minden hétvégén sort kerítenek a román fővárosban.
Egy nemrég közölt romániai felmérés szerint a romániaiak relatív többsége, 38 százalékuk gondolja úgy, hogy Izrael jogosan támadja Gázát a Hamász terrorakciói után. A válaszadók 36 százaléka ugyanakkor nem tartja jogosnak az offenzívát. Arra a kérdésre, hogy kinek van igaza az október elején kirobbant közel-keleti konfliktusban, 41 százaléknyian Izraelt jelölték meg, s csak tíz százalékuk adott igazat Palesztinának. A közvéleménykutatás szerint a válaszadók többsége úgy látja, a konfliktus megoldható egy kétoldalú kompromisszummal. A megkérdezettek 18 százaléka a nagyhatalmak megállapodásától várja a megoldást. Ugyanakkor már csak fele-fel arányban tartják jogosnak a megkérdezettek, hogy a zsidó állam hadserge lerohanta és lebombázta Gázát.
Arra a kérdésre, hogy a Hamász terrorista szervezet-e vagy a palesztin jogokat védelmező legitim szervezet, a válaszadók túlnyomó többsége (71 százalék) terrorszervezetként jelölte meg a Hamászt, s csak négy százalékuk tartotta azt jogvédő feladatokat ellátó szervezetnek.
Romániával szemben Magyarországon nem lehet palesztinbarát tüntetéseket tartani, ezeket rendre betiltja a hatalom arra hivatkozva, hogy Hamász-párti, terrorpárti tüntetések lennének. Az ellenzéki sajtó szerint Orbán Viktor kormánya a rendszerváltás egyik vívmányát tetté semmissé azzal, hogy a tüntetések engedélyezéséről megintcsak politikusok döntenek.