Bár rendszeresen meghívják a közmédiába, Magyar Péter és protestpártja mégis azért tüntetett az MTVA székháza előtt Budapesten, mert „nem hívják meg”. A közmédia hírműsoraiban beszámolt a székháza előtti demonstrációról – amit a TiSza Párt 2024. október 5-ére, a nemzeti gyásznap előestéjére időzített, kegyeletsértően –, és továbbra is várja műsoraiba az ellenzéki pártok képviselőit – közölte az M1 tévécsatorna még aznap.
Magyar Péter, a magyar közélet legújabb politikai percemberkéje az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió vendége volt szeptember 26-án élő adásban, majd mégis azért tüntetett, hogy élő adásban szerepelhessen. 16 pontos követelést is közzé tett. Erőszakos akcióval is fenyegetőzött „nyílt levélnek” titulált írásában. Miközben ebben is élő közvetítést követelt, felemlegette a 2006-os erőszakos eseményeket, amelyek a Szabadság téren zajlottak a televízió akkori székházánál.
A köztelevízió azokra a kifogásokra válaszolva, amely szerint nem biztosít lehetőséget az ellenzéki pártoknak, köztük a Magyar Péter által vezetett fantompártnak a szereplésre, hangsúlyozta: szeptember 12-e óta hat élő adásba hívták meg a fickót, illetve pártja képviselőjét, ebből egyet fogadott el.
A híradóban ismertették, Magyar Péter 16 pontos követelését tartalmazza a nyílt levél, amely szerinte a közmédia valódi közszolgálati médiává alakításáról szól. Egyebek mellett szerepel benne a vezérigazgató, továbbá a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetőinek lemondása, de visszaállítaná a közmédia feletti politikai felügyeletet is, és követeli a sajtó-helyreigazítási szabályok módosítását. Varga Judit exminiszter exférje beleavatkozna a műsorstruktúrába is, amikor követeli a késő esti kínai és orosz híradók, valamint az egyperces híradók megszüntetését, ám a német és az angol nyelvű híradókról nem írt semmit.
Magyar Péternek amúgy azért sem lehet panasza a budapesti közmédiára, mert naphosszat róla szólnak a hír- és háttérműsorok. Róla és Orbán Viktorról. Szinte már-már egyazon arányban. Az igaz, hogy míg a miniszterelnököt kizárólag pozitív színben, addig a TiSza (Tisztelet és Szabadság) nevű kamupárt vezérét csakis negatívban tüntetik fel. A médiapszichológia terén dilettáns közmédia-vezetők nem érzékelik, hogy ezzel Magyar ismertsége hovatovább utoléri az Orbánét, sőt, a freudi „törvények” szerint a bemószerolt, üldözött, bántott messiás-ember iránti szimpátiát, együttérzést növelik.
A médiaelemző szakértők szerint a magyarországi ellenzéki (és azon belüli is főleg a külföldi „szponzorok” pénzéből működtetett) média nyomában – és sok esetben azzal összehangolt módon – a romániai sajtó is nagy erőkkel folytatja a Magyar Péter-kultusz építését és terjesztését. Sőt, a „kolozsvári–marosvásárhelyi–bukaresti brancs” egyes képviselői (illetve a velük kapcsolatban álló intézmények) nemcsak az ideológiai jellegű információs hadviselési műveletekben (ld. az „elégetett levélszavazatok”-kal kapcsolatos, jelenlegi határokon átívelő manipuláció 2022-ben, a magyar–magyar kapcsolatok kriminalizálása, a tudományos kritériumok teljesítését egyáltalán nem bizonyító „felmérések” „eredményeinek” agresszív terjesztése és ezeken keresztül a magyar–magyar kapcsolatok kriminalizálása tavaly, az etnopolitikai „vita” gerjesztése alig egy hónappal az EP- és helyhatósági választás előtt idén stb.) vettek részt, hanem egyes elemek azt mutatják, hogy a brancs képviselői (illetve a hozzájuk kötődő személyek, intézmények) aktív szerepet játszottak Magyar Péter politikai színpadra lépésének előkészítésében és kultuszának jelenleg is tartó felépítésében is. A legkorábbi dokumentált jel idén január 3–6-a közötti időpontra helyezhető, ami nemcsak a Magyar Péter színrelépését előzte meg két hónappal (!), de még az annak ürügyéül használt ún. kegyelmi ügyet is. Ami arra utal, hogy ezt a showmant – akiből azóta európai parlamnti képviselő lett – már 2023 folyamán előkészítették „valakik” (vélhetően külföldi támogatással) a majdani ellenzéki fellépésre.