Szokatlanul nagyméretű lavina keletkezett ma a Fogarasi-havasokban a Bulla/Bulea-tó (románul Bîlea, németül Bulleasee/Buleasee) környékén, a természeti jelenséget kiváltó két sízőnek sikerült épségben megmenekülni – tájékoztatta a Szeben megyei Salvamont az Agerprest.
A hegyimentők szerint a két síelő a hegyvonulat Balcoanéként ismert képződménye alatti részen volt, amikor a lavinát elindította a mozgásuk. A hógörgeteg több mint 300 métert tett meg, túljutva a Bulea-tó mellett levő bódékon is. A két személynek sikerült idejében elhúzódni útjából, így a lavina nem temette be őket, nem is szenvedtek sérüléseket.
A hegyimentők maximális elővigyázatosságot javasolnak a hegyvidékre látogató turistáknak és téli sportok kedvelőinek, figyelmeztetve őket, hogy az 1800 méter fölötti régiókban nagyfokú a lavinaveszély.
1977. április 17-én, a síszezon utolsó napján egy lavina 23 embert sodort el ugyanazon a környéken, 16 tanulót és 7 felnőttet, akik a nagyszebeni német gimnázium sítáborában töltötték a tavaszi vakációjukat. A tragédiáról a korabeli kommunista sajtó nem számolhatott be, a tóparti menedékház fölött csak a rendszerváltás után állítottak egy szerény emléktáblát az elhunytak nevével és korával.
