A Transtelex.ro nevű romániai magyar portálon Szabad sajtót Erdélyben! címmel közölt vezércikkfélét március 15-én, minden magyarok nemzeti ünnepén a vezető szerkesztő, aki szakmai berkekben ugyan egy vitatott teljesítményű, képességű és múltú hölgy, de éppen női mivolta miatt, éppen márciusban nem illik őt negatív jelzőkkel illetni. Pláne, hogy az ominózus írásának felütése már-már szívet-lelket melengető: „Március 15-e a sajtószabadság ünnepe is: az 1848-as tizenkét pont élén a szabad sajtó követelése állt, mert a márciusi ifjak pontosan tudták, hogy egy szabadon gondolkodó nemzet számára elengedhetetlen, hogy lapjai, újságírói minden befolyástól mentesen dolgozhassanak.”
Ebből kiindulva azonban a szerző saját munkahelyének a magasztalásába és „kitüntetésébe” kezd, olyan minősítésekkel illetve a Transtelexet (annak munkatársait és magát a portált), amit akármelyik reklámügynökség megirigyelhetne. De hát milyen az ember? A cigány is a saját lovát dicséri az állatpiacon. A vezércikkíró tirádája ott kezd kisiklani, amikor leírja: Erdélyben a nyilvános tér az elmúlt években hihetetlen mértékben összezsugorodott. Hiszen ennek épp az ellenkezője az igaz, már csak abból kiindulva is, hogy „nyilvános tér” alatt nem csupán az írott sajtó vagy az elektronikus média értendő. Az internet, a közösségi platformok („social media”) világában már nem lehet beszűkülésről, zsugorodásról beszélni. Az egyes (időtállóbb vagy csak átmeneti) médiaműhelyek megszűnése mögött többnyire gazdasági okok húzódnak meg, de hát a piac, a kapitalizmus, a versenyszféra már csak ilyen. A fogyasztói szokásokról, igényekről, allűrökről és változásaikról már ne is beszéljünk. A divatról annál inkább kellene…
„Nem dúskálsz az innen-onnan folyó támogatásokban” – írja olyan valaki, aki ezekből él, s akinek ezek szerint csak az fáj, hogy egy adott történelmi pillanatban ő kevesebbhez jut, mint más.
De lássuk inkább a cikk szemlézésre és megfontolásra méltó részeit: „Ha nincs szabad sajtó, akkor a hatalom azt mond, amit akar – ellenőrzés és számonkérés nélkül.” Vitathatatlan. Ahogy az a kijelentés is, hogy „Erdélyben is van igény az átlátható, hiteles tájékoztatásra”. Csakhogy ezután rögtön mi következik? A magyarországi médiaállapotok kivesézése, kritizálása, szent egyoldalúsággal. A Kolozsváron szerkesztett hírportál vezércikkírója „orbánozásba” kezd, és felmondja a budapesti Soros-ügynökök mantráit arról, hogyan miként alakította az ottani hatalom a médiát saját szócsövévé, hogyan zárja el az információkat, hogyan osztja le a közpénzmilliárdokat a propagandagépezet fenntartására, hogyan lehetetlenítik el azokat, akik kívül maradnak a „rendszeren”. Ha nem látnánk-hallanánk-olvasnánk a magyarországi balliberális média gáttalan tobzódását, a kormánykritika burjánzását, a nyilvánosság minden terét betöltő abcúgozást, azt hihetnők, hogy már csak a Fellegvár alatt meri megírni valaki, hogy odalett a sajó- és szólásszabadság a kis Magyarországon…
Még jó, hogy a transtelexes aggódás hazai vizekre is átcsap, amikor történelemhamisító logikát éri tetten az RMDSZ politikusainak lépéseiben is, akik manapság Crin Antonescut éltetik és futtatják a Székelyföldön, „elfeledve, hogy politikai pályafutása során nem egyszer a romániai magyar közösség jogait csorbította volna”. És jönnek a példák is: „A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügye 2012-ben került a román belpolitikai harcok középpontjába. Az RMDSZ a kormánykoalíció tagjaként támogatta a magyar nyelvű oktatás önállósítását az egyetemen, amit a román akadémiai és politikai elit egy része hevesen ellenzett. Crin Antonescu az USL ellenzéki politikusaként az egyik legélesebb kritikusa volt ennek a törekvésnek. »Az RMDSZ piszkos játékaival szemben a liberálisok kiállnak a román nyelv és a román egyetemi oktatás mellett. A MOGYE nem lehet politikai alku tárgya« – jelentette ki, hozzátéve, hogy ha hatalomra kerül, azonnal visszavonja az esetleges kormányhatározatot, amely engedélyezné a magyar tagozat létrehozását. Tőkés László, aki meghatározó szerepet játszott a romániai rendszerváltásban, 2009-ben kapta meg a Románia Csillaga érdemrendet. 2013-ban azonban politikai támadások célkeresztjébe került, Antonescu az egyik leghangosabb támogatója volt a kitüntetés visszavonásának: »Tőkés László méltatlanná vált a Románia Csillaga érdemrend viselésére, hiszen kijelentései sértik a román nemzet méltóságát.« Az RMDSZ most mégis úgy próbálja feltüntetni Antonescut, mintha mindez meg sem történt volna. Ahelyett, hogy tisztáznák a múltat, elhallgatják és átírják azt. Ha nem volna szabad sajtó, amely erre emlékeztessen, sokaknak nem is jutna eszébe.”
Hát igen. Érvényes megállapítások ezek, akárcsak a következő általánosítások: „A szabad sajtó nem kiváltság – jog. És ahogy 1848-ban a márciusi ifjak követelték, ma nekünk is ki kell állnunk mellette. Mert a sajtószabadság nemcsak az újságírók ügye, hanem minden szabadon gondolkodó emberé. De szabad sajtó csak szabad olvasókkal létezhet. Az igazság nem magától talál utat – kell valaki, aki írja, és kell valaki, aki elolvassa. A hatalom fél azoktól, akik kérdeznek, kételkednek, és nem elégednek meg a propaganda üres mondataival. Azok, akik kitartanak a független sajtó mellett, nem csupán híreket olvasnak, hanem a szabadság mellett tesznek hitet.”
Kár, hogy végül ismét öndicséretbe fordul az „ünnepi vezércikk”. No és a már említett „kalapozásba”. Mert ha a Transtelex nem kap elég pénzt (honnan? hát bárhonnan!), akkor nem lesz, aki kimondja az igazságot. Ezzel a retorikával már magukra haragították párszor az elmúlt években kollégáikat a „transzosok”, mert a sajtószakmán belül kevesen tudják úgy, hogy épp a Transtelex lenne a függetlenség, tisztesség és igazmondás egyedüli bajnoka Erdélyben.
Azt a poént is kár volt elsütnie a cikkírónak, hogy „a Transtelexet nem egy politikai struktúra vagy befolyásos érdekcsoport hozta létre”, hiszen mindenki tudja, hogy de. Ám ettől még nem kell félniük feltenni a kérdéseket és kimondaniuk az igazságot.
R. Balogh Mihály
