Szijjártó megjárta ma Bukarestet

A Magyar Távirati Iroda hosszú, de semmilyen újdonságot nem tartalmazó tudósítást bocsátott ki a magyar külügyminiszter mai romániai vizitjéről, amiből még azt sem könnyű kihámozni, hogy mi is volt a látogatás apropója.

A közhelyektől és semmitmondó, protokolláris mondatoktól hemzsegő beszámoló egyetlen konkrétuma arra vonatkozott, hogy az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminisztere találkozott az új román külügyminiszterrel, Emil Hurezeanuval, és úgymond mindent megbeszéltek. Legfőképpen a gázbizniszt, amelyben mind a két ország rendkívül érdekelt, merthogy az energetikai együttműködés „mind a két ország ellátásbiztonságához nagyban hozzájárul”. Szijjártó közölte, hogy megerősítették elkötelezettségüket a kapcsolat még szorosabbra fűzése mellett, hiszen a magyar–román interkonnektoron tavaly 1,7 milliárd köbméternyi földgáz érkezett Magyarországra. A továbbiak viszont merő tervek.

Akárcsak ami a határátkelők jövőbeni bővítését és korszerűsítését illeti: „a jövőben is az a célunk, hogy minél több ponton, minél gyorsabban, minél egyszerűbben lehessen átkelni Magyarország és Románia határán.” A célok és ígéretek jobbára udvariassági körökben és dicséretekben csomagolva adattak elő, hiszen „Magyarországnak Románia igen fontos gazdasági partnere, a harmadik legfőbb exportpiaca, a szomszédos országba irányuló kivitel tavaly újabb csúcsot döntött”.

Nem maradhatott el Szijjártó részéről a kisebbik román kormánypárt, az RMDSZ méltatása is, de a sorok között kiolvasható volt a miniszter abbéli igyekezete, hogy érveket keressen arra, miért vállalt kormányzati felelősséget a magyar párt Romániában a súlyos gazdasági-társadalmi-politikai válság kellős közepén. Ő egyébként úgy tudja, hogy „Romániában, a román politikai elitben nem is kérdés, hogy meg lehet bízni az RMDSZ politikusaiban, akik komoly hozzáadott értéket képviselnek a kormányzati teljesítmény szempontjából.” Jelentsen ez bármit is…

Végül az új román kollégájával folytatott tárgyalásával kapcsolatban elmondta, Emil Hurezeanuval is a praktikus együttműködésre fogják helyezni a hangsúlyt, s egyetértettek abban, hogy Közép-Európának békére, fejlődésre, stabilitásra van szüksége.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Beiktatták a 47. amerikai elnököt

Következő hír

Szánalmas a magyar balliberális sajtó

Related Posts
Total
0
Megosztás