A következőket azok, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából frissen megjelent cikkek juttatták eszembe, amelyeket román lapokban olvastam.
A statisztikák szerint Nagykárolyban 1940-ben 2329, 1948-ban 254, 1972-ben 43, 1992-ben 12, 2002-ben 2 zsidó élt. Az 1940–48 közötti roppant fogyatkozást nyilván a holokauszt okozta. Az a zsidóirtás, amiben Románia is szerepet játszott – amit azonban ebben az országban éppen úgy következetesen tagadni, vagy legalábbis minimalizálni, szépíteni, vagy éppen úgy másokra (elsősorban a magyarokra) „kenni” szokás, ahogy azt a románság által a történelem folyamán elkövetett egyéb szégyenletes cselekedetekkel is teszik.
Huszonvalahány évvel ezelőtt, amikor Nagykároly egyik idős zsidó lakosát, Róth Frigyes bácsit a második világháború végén vele és általában a nagykárolyi zsidósággal történtekről faggattam, kitért a válaszadás elől. Csupán annyit árult el, hogy a vészkorszakot annak köszönhetően sikerült túlélnie, hogy Észak-Erdélyből Romániába szökött, ahol – szó szerint így fejezte ki magát – „inkább meg lehetett úszni”. Bár azt, hogy ez alatt egészen pontosan mit ért, nem árulta el, annyit mégis sejtetni engedett, hogy személyes tapasztalatokra alapozott véleménye szerint Antonescu Romániájában annak idején enyhébben bántak a zsidókkal, mint Horthy Magyarországán.
Bár szüleimtől én másként hallottam, a témában való kellő tájékozottság hiányában természetesen meg sem próbáltam vitatkozni olyan valakivel, aki személyes tapasztalatai alapján nyilvánított véleményt. Azonban az eset arra késztetett, hogy alaposan utánanézzek a dolognak. Így aztán amikor sok évvel később, hajdani zsidó iskolatársamtól, az Izraelből hazalátogató Weimberger Bélától azt hallottam, hogy „a zsidók közül, aki tehette, Magyarországról Romániába menekült”, már nem kényszerültem hallgatásra.
– Honnan származik ez az információd? – kérdeztem.
– Középiskolás korunkban osztályfőnöki órán az osztályfőnöknőnk többször is beszélt erről – hangzott a válasz.
– Béla, te román tannyelvű osztályba jártál, úgyhogy nem okoz gondot a számodra, ha olyan, nemzetközi szinten elismert holokauszt-szakértők által összeállított, román nyelvű szakirodalmat ajánlok neked olvasásra, amely a világhálóról is letölthető, igaz?
– Miféle szakirodalomról beszélsz?
– Olyanról, amelyet nemzetközileg elismert zsidó szerzők írtak a román holokausztról.
És a továbbiakban Béla barátomat felvilágosítottam a következőkről.
Comisia internaţională pentru studierea holocaustului în România. Raport final címmel a Bukaresti Polirom Könyvkiadónál 2004-ben olyan kiadvány látott nyomdafestéket, amelyben a romániai holokauszt tanulmányozására egy évvel korábban létrehozott nemzetközi bizottság jelentése olvasható. A szóban forgó történészbizottságot Ion Iliescu, Románia akkori államelnöke kérte fel a jelentés megírására. Persze korántsem azért, mintha erkölcsi kötelességének érezte volna a történelmi igazság napvilágra segítését, hanem nemzetközi (elsősorban persze izraeli) nyomásra. Amit személyesen az államelnök (afféle pohárba juttatott utolsó cseppként) azzal provokált ki, hogy 2003 nyarán az izraeli Ha’aretz nevű újságnak adott interjújában kijelentette: Romániában nem volt holokauszt. Ezt követően született meg a szóban forgó dokumentum, amely úgy is elérhető, ha a Google keresőjébe ezt írjuk be: Raportul Wiesel. Mivel pedig a vezetőjéről, a Máramarosszigeten született Nobel-békedíjas Elie Wieselről elnevezett bizottság személyi összetételét annak idején kormányhatározattal jóváhagyták, e jelentés közzététele óta az ebben foglaltakat Romániában a politikum és a hivatalosnak minősülő történelemtudomány egyaránt kénytelen igaznak elismerni. Igaz, hiába számít a Wiesel-jelentés hivatalosan is elismertnek, nagyon sokan legszívesebben betiltanák. Vagy eltüntetnék, kivonnák a forgalomból – úgy, ahogy azt az 1940-es évek második felében a román holokausztról szóló első kiadvánnyal, Matatias Carp Cartea Neagră – Suferințele evreilor din România 1940–1944 című könyvével tették…
Beszélgetésünk után három vagy négy nappal Béla barátom felkeresett és a következőket mondta:
– Szót fogadtam neked és letöltöttem az internetről a Wiesel-jelentést. Tudod, mi volt az első dolgom, miután végigolvastam? Felhívtam telefonon a volt osztályfőnöknőmet. Garantáltan nem teszi az ablakába, amit kapott tőlem. De nagyon megérdemelte, mert az iskolában pedagógusként az ellenkezőjét sulykolta belénk annak, ami ebben a jelentésben áll. Vagyis az ellentétét az igazságnak!
Tanulságok: 1. Legalább az esetek egy részében még a Romániában maradt zsidó holokauszttúlélők félretájékoztatása is sikerrel járhatott. És ha ilyesmi megeshetett a holokausztnemzedék egyes tagjaival, ezek gyermekeinek, unokáinak a vonatkozásában pláne igaz lehet. 2. A világhálón könnyen elérhető Wiesel-jelentést érdemes elolvasni és mindenkinek elolvasásra ajánlani.
Boros Ernő
